Priskin Tamás keretbe foglalná pályafutását

Nagy Roland Fotó: Marcali Gábor
2023.03.12. 14:35

Priskin Tamás nem volt még 17 éves, amikor az ETO színeiben bemutatkozott az NB I.-ben, majd fiatalon Angliába igazolt, ahol a világ egyik legjobb bajnokságában játszott, de megfordult Oroszországban, Izraelben és Szlovákiában is. A válogatottbeli karrierjét 63 mérkőzéssel záró labdarúgó most ismét az ETO futballistája, a zöld-fehéreknél szeretné befejezni hosszú és eredményes pályafutását.

„Nyárig szerződés köt az ETO-hoz, meglátjuk, hogyan alakul az idény hátralévő része. Természetesen 36 évesen gondolok arra is, hogy mi lesz, ha most befejezem, és mi következik akkor, ha forog tovább a film. A futball töltötte ki az egész életemet, maradnék ebben a világban. Jelentkeztem egyetemre, sportvezetői képzésre. Ha bármi újba kezdek, azt úgy szeretném megtenni, hogy legalább az alapokkal tisztában vagyok, fontosnak tartom, hogy képezzem magam a futball utáni életemre is” – beszélt terveiről az ETO játékosa a Győr+ Média Spíler című podcastjének vendégeként. Priskin hét évig légióskodott Angliában többek között a Watford, az Ipswich és a Queens Park Rangers csapatában.

„Emlékszem, amikor a Watfordnál megkaptam a gálafelszerelésemet, egy hétig abban jártam, annyira büszke voltam, hogy a klub játékosa lehetek. A nyelvtudással eleinte voltak gondok, hiszen hiába tanultam a középiskolában négy évig, az első edzésen azt mondta az edző, hogy menjek balra, én pedig elindultam jobbra. Gyorsan sikerült belerázódni a kinti életbe, és megtanultam angolul, ahogy később oroszul is a magyar és szlovák nyelv mellé.”

Priskin Tamás Ronaldo, Lampard, Fabregas, Cech és Szczesny ellen is pályára lépett az angol élvonalban, sőt utóbbi két kapusnak gólt is lőtt a Chelsea és az Arsenal hálójába. Legemlékezetesebb találata mégis az, amit a magyar válogatottban lőtt a norvégoknak az Európa-bajnoki selejtezőn. Azt mondja, még most is beleborzong, ha erre a találatra gondol, hiszen fontos mérföldkő volt az Eb-részvétel felé vezető úton. Kevésbé kellemes emlékeket őriz második ETO-s korszakáról, amikor a klubot a Quaestor-botrány után visszasorolták a harmadosztályba.
„Az utolsó NB I.-es félévben elég kemény időszakon mentünk keresztül, hiszen fizetést nem kaptuk, sokszor több autóval, kisbusszal mentünk idegenbeli meccsekre, mert másra nem volt pénz, de végigjátszottuk az idényt. Én büszke vagyok azokra a játékosokra, hogy maradtak, és tettük a dolgunkat.”

A műsorban az is szóba került, hogy miért szerződött 2015-ben a pozsonyi Slovanhoz. „A szívemre hallgattam akkor is, amikor büszkén választottam a magyar válogatottat, felvidéki srácként ez soha nem volt számomra kérdés, hiszen gyerekkori álmomat valósítottam meg. Amikor a Slovanhoz igazoltam, sokan támadtak érte, pedig csupán annyi oka volt, hogy Pozsony közel van Győrhöz, így tudtam ingázni a klub és a családom között, valamint egy bajnoki címre esélyes együtteshez mehettem, jó szerződéssel. Akkoriban a DAC még nem tartott ott ahol ma, ha ez a dolog most történne, és szükségük lenne rám, nem kérdés, Dunaszerdahelyre igazolnék” – mondta Priskin Tamás.

A Spíler eddigi adásai visszanézhetők itt:

Kapcsolódó témák: #Győr+Média | #podcast | #Spíler |