Pelikán János másodikként ért célba a Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyarországi szakaszán, melyen az olasz Dario Igor Belletta diadalmaskodott.
A fővárosi Carl Lutz rakpartról vágott neki a 152 kilométeres távnak a mezőny, melyben 21 nemzet képviseletében 27 csapat 157 kerékpárosa tekert. Többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk és Csetény érintésével érkeztek meg a bringások Pannonhalmára, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kellett küzdeniük a helyenként 15 százalékos meredekségű térköves emelkedővel.
Gyors tempóval, 48,67 kilométer/órás átlagsebességű első órával indult a megmérettetés. Kifejezetten nagy, közel húszfős csoport tudott ellépni a többiektől, benne a tavaly második cseh Martin Voltrrel, a magyar időfutambajnok Pelikán Jánossal (United Shipping), illetve az Epronex-Hungary két versenyzőjével, Erdős Gergellyel és Gönczy Gergővel. Kisebb bukások miatt néhányan már korán feladták a viadalt, a szlovák Roman Valót kórházba szállították, a lengyel Kacper Maciejuk pedig arcsérülés miatt szorult orvosi ellátásra.
A szökésből Pelikán támadott távolról és tekert elöl egyedül hosszú kilométereken át, a győzelmet azonban az őt a célvonalon történő első áthaladásnál utolérő Dario Igor Belletta szerezte meg. Ez volt a 21 esztendős olasz bringás első profi győzelme. Másodikként Pelikán ért célba, aki a májusi Tour de Hongrie-n két napig viselte a legjobb magyart megillető fehér trikót.
Törzsök Zsolt főszervező az MTI-nek elmondta, kifejezetten jól sikerült a verseny, Pelikán pedig “minden idők legjobb hazai V4-eredményét érte el”.
“Ez óriási dolog, nagy öröm, hogy újra volt magyar a dobogón. Ebben a mezőnyben ilyen eredményt elérni meglehetősen impozáns teljesítmény” – utalt arra, hogy legutóbb 2022-ben Peák Barnabás állhatott dobogóra harmadikként a hazai bringások közül.
“Az is büszkeségre adhat okot, hogy egyértelműen látszik: szépen fejlődik a magyar kerékpársport, évről évre javul a hazai csapatok, versenyzők teljesítménye. Ez is visszaigazolása annak, hogy megéri ilyen versenyeket rendezni” – fogalmazott a főszervező.
Eredmény, a V4 kerékpárverseny magyarországi szakasza, Budapest-Pannonhalma, 152 km:
- Dario Igor Belletta (olasz, Solme-Olmo) 3:16:50 óra
- Pelikán János (United Shipping) 17 másodperc hátrány
- Matic Zumer (szlovén, Adria Mobil) 21 mp h.