Tokió2020

Paralimpia – Pálos Péter elődöntős, újabb magyar érem

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
MTI
2021.08.27. 16:21

Pálos Péter bejutott az elődöntőbe az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában a tokiói paralimpián, ezzel már biztos érmes.

A Londonban aranyérmes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik Pálos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – a japán Aszano Takasival mérkőzött a legjobb nyolc között a péntek esti programban, és nagy küzdelemben harcolta ki a legjobb négy közé kerülést. Tizennyolc perc alatt kétszettes hátrányba került, de ettől nem zuhant össze, szoros harmadik játszmában szépített, majd a negyedikben egyenlített, a döntő szakaszban pedig 2-4 után sorozatban tíz pontot ért el, és innen már a teljesen hazai környezetben szereplő, tokiói asztaliteniszező számára nem volt visszaút.

“Ez a mérkőzés olyan volt, mint a legdurvább hullámvasút bárhol a világon. Nem ismertem a srácot, de tudtam, hogy a szervái nem fognak feküdni. El is ment 0-2-re, viszont igaza lett az edzőmnek, hogy az újonc japán elremegi a végét. Ezt most sikerült megnyerni, de egyetlen poént sem tudnék feleleveníteni” – nyilatkozott a magyar játékos, majd hozzátette: “a játékom képével még mindig nem vagyok elégedett, de amíg nyerek, ezt el tudom fogadni”.

Pálos szombaton játszik a döntőért, akárcsak a korábban továbbjutott Szvitacs Alexa (S9). Bronzmérkőzést nem rendeznek, így az elődöntők vesztesei harmadikként végeznek.

Nem sikerült a negyeddöntője Major Endrének (S1) és Arlóy Zsófiának (S8), illetve a nyolcaddöntője Csonka Andrásnak (S8).

Kapcsolódó témák: #asztalitenisz | #paralimpia | #Tokió2020 |