Boér Gábor továbbra is határozott

Nyerő szériában a győri focisták

Illusztráció: eto.hu
Győr+
2019.09.18. 11:36

Egyelőre úgy tűnik, ismét elkapták a fonalat a WKW ETO FC Győr labdarúgói: a Vasas után a Szolnokot is két góllal verték. Szerda este a Nyíregyházát fogadják, a cél egyértelműen a győzelem.

Hétközi fordulót tartanak szerdán a Merkantil Bank Ligában, ahol az ETO most a Nyíregyháza Spartacussal mérkőzik meg. Az előjelek jók, de könnyű meccsre semmiképp sem lehet számítani.

A Szpari stabil csapat, jelenleg a 8. helyét foglalja el tabellán. A Budaörs ellen (1-0) kezdtek majd két szoros meccsen maradtak alul a Dorog (0-1) és a Soroksár ellen (3-2). Javítani tudtak egy kiugró 3-0-ás győzelemmel a Békéscsaba ellen, majd Ajkán nagy meccsen kapusuk, Jova 11-esével győztek egy fordulatos mérkőzésen (3-4). A legutóbbi fordulóban azonban a Vasas már kifogott rajtuk (0-2).

Az ETO-nál szerencsére minden rendben, Dvorshák és Vukasovic kivételével mindenki bevethető állapotban van. Az utóbbi két győzelemnek köszönhetően a csapat ismét a tabella élén áll, ami megalapozza a jó öltözői hangulatot.

Szánthó Regő megindulásaira szerda este is szükség lesz
Fotó: eto.hu

„Hazai pályán nem is lehet más a célunk, csak az, hogy folytassuk a győzelmi szériánkat – kezdte Boér Gábor a csapat vezetőedzője. „Az elmúlt 3 mérkőzésen a hálónkat is sikerült megóvni a góltól, ezt is mindenképpen szeretnénk tovább kitolni, bár nem lennék akkor sem elégedetlen, hogyha gólt kapunk, de nyerünk.”

Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy az eredményességet tudjuk tartani, mellette pedig mindenképpen szeretném azt is, ha lépkednénk előre a játék minőségében is, de elsődlegesen az a cél, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze a bajnokságban, és az, hogy ezt milyen úton-módon érjük el, az majd csak a végén lesz érdekes, illetve fontos.

„Azt is látjuk, hogy mennyire kiegyensúlyozott a mezőny, és tudjuk azt, hogy minden egyes pontnak nagyon komoly jelentősége van. Látni kell azt, hogy azért a riválisok is folyamatosan botlanak, nekünk ezt ki kell használni. Most is olyan forduló jön, amikor egymással játszanak olyan csapatok, akik versenyben lehetnek majd a végén az élmezőnyért, ezért nekünk hazai pályán hatványozottan igaz az, hogy nyernünk kell, és ki kell szolgálnunk a közönségünket.” – zárta a szakember.

Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #labdarúgás | #WKW ETO FC |