Női vízilabda-Világliga: magyar siker

MTI MVLSZ
2022.11.02. 17:20

Győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a világliga Tenerifén zajló Szuperdöntőjében, melynek szerdai nyitónapján 9-7-re múlta felül az ausztrál együttest.

A világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes magyar csapat csütörtökön a spanyolokkal, pénteken pedig az új-zélandiakkal találkozik.

Bíró Attila szövetségi kapitány kiemelte: a tornát voltaképpen egy negyeddöntővel indították, a körülményekre, a szokatlan reggeli időpontra pedig semmilyen tekintetben nem hivatkozhatnak.

“Hullámzó volt a teljesítményünk, akadtak jó és kevésbé jó időszakaink. Ami viszont a győzelem mellett a legfontosabb, hogy betartották a lányok a legfontosabb utasítást” – nyilatkozta a szakember, aki hozzátette, a meccsen mindenekelőtt azt szerette volna látni, hogy játékosai védekezésben és támadásban is jobban akarják a győzelmet.

“És ez így volt! Örülök annak is, hogy volt tartásunk, és a negyedik negyedben ellenfelünk fölé nőtünk. Örömteli, hogy a fiatal Hajdú Kata ennyire jól szállt be a meccsbe, és hasznosan játszott, és Pőcze Pannával is elégedett vagyok” – értékelt a tréner.

B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Ausztrália 9-7 (2-1, 2-2, 1-2, 4-2)
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 3, Parkes, Máté 2-2, Vályi, Gurisatti 1-1 találat.

Kapcsolódó témák: #világliga | #vízilabda |