Női kosárlabda NB I – Győzelemmel kezdte a negyeddöntőt a címvédő és az alapszakaszgyőztes is

MTI Fotó: Nagy Gábor/gyorikosar.hu
2024.03.27. 19:55

A címvédő Sopron és az alapszakaszgyőztes DVTK is hazai győzelemmel kezdte meg a negyeddöntőt szerdán a női kosárlabda NB I-ben. A Szekszárd szoros küzdelemben nyert, a Győr viszont fölényes győzelmet aratott párharcában.

Az alapszakaszban negyedik soproniak – akik nemrég 12. alkalommal hódították el a Magyar Kupát – a rájátszás nyitányán a Pécset fogadták, amely hozzájuk hasonlóan 12/6-os győzelmi mérleggel fejezte be az idény első részét. Az első 20 perc mindössze 46 pontot hozott, majd a 19 pontos szerb Jelena Brooks vezette házigazdák a 31-17-es harmadik negyeddel gyakorlatilag eldöntötték a meccset. Az NB I-ben eddig mindössze egyszer alulmaradt DVTK a nagyszünetben már 56-23-ra vezetett a BEAC ellen, és a budapestiek a folytatásban sem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni, így sima miskolci siker lett a vége. A találkozó legjobbja a Diósgyőrt erősítő Kaila Charles lett 14 ponttal.

Ami a további két párharcot illeti, a Szekszárd nagy küzdelemben, a Győr viszont 41 pontos különbséggel hozta a hazai mérkőzését.    

Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő második összecsapásait szombaton játsszák.

A kiesés elkerüléséért vívott párharcban a Szigetszentmiklós könnyedén verte a vendég Ceglédet, amely így a 19. meccsét is elvesztette a szezonban.

Eredmények:
negyeddöntő, 1. mérkőzések:

DVTK Hun-Therm – E.ON ELTE BEAC 86-52 (30-15, 26-8, 14-12, 16-17)
TARR KSC Szekszárd – TFSE-MTK 88-82 (21-23, 25-23, 18-16, 24-20)
SERCO UNI Győr-Vasas Akadémia 94-53 (31-10, 13-13, 26-10, 24-20)
Sopron Basket-NKA Universitas Pécs 77-54 (9-15, 14-8, 31-17, 23-14)

a 9. helyért:
BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós – VBW CEKK Cegléd 77-45 (27-7, 20-16, 7-9, 23-13)

Kapcsolódó témák: #kosárlabda | #SERCO UNI Győr |