Női kosárlabda Eb – A negyedik kalapban a magyar válogatott

MTI Fotó: MekliZ fotó
2023.03.06. 12:57

A negyedik kalapból várja a magyar női kosárlabda-válogatott a júniusi Európa-bajnokság csoportjainak szerdai sorsolását. A nemzeti csapat erős győri jelenléttel készül a kontinensviadalra.

Amint arról beszámoltuk a SERCO UNI Győr keretéből Dubei Debóra csapatkapitányként, Dombai Réka és Török Ágnes játékosként, Cziczás László vezetőedző Székely Norbert szövetségi kapitány segítőjeként, Burdi Szabolcs pedig fizioterapeutaként segítette a válogatottat a kijutáshoz.

A nemzetközi szövetség hétfői tájékoztatása szerint Székely Norbert együttese Lettországgal, Németországgal és Izraellel együtt került az erősorrend alapján a legalsó, 4-es kategóriába. Ez azt jelenti, hogy ezzel a három csapattal biztosan nem találkozik a szlovén-izraeli rendezésű Eb csoportkörében.

A magyarok februárban négy győzelemmel és két vereséggel, második helyezettként zárták szereplésüket a selejtező C csoportjában. A kontinenstornára június 15. és 25. között kerül sor Ljubljanában és Tel-Avivban.

A magyarok legutóbb, 2021-ben nem jutottak ki az Eb-re, előzőleg pedig hetedikek lettek 2019-ben Szerbiában.

A sorsolás előtti kalapok:
    ————————-
1: Spanyolország, Franciaország, Belgium, Szerbia
2: Törökország, Olaszország, Görögország, Szlovénia
3: Nagy-Britannia, Montenegró, Szlovákia, Csehország
4: MAGYARORSZÁG, Lettország, Németország, Izrael

Korábban a témában: