Kézilabda

Női EL: Győrben győzött a Mosonmagyaróvár

Fotó: MKC Facebook
MTI
2022.01.09. 16:02

A nemzetközi porondon újonc Mosonmagyaróvár együttese a francia Besancon együttesét fogadta az Audi Arénában.

Összeszedett játékkal, megilletődöttség nélkül kezdett a magyar együttes, amely Tóth Gabriella irányításával éppen akkor tudott ellépni a franciáktól, amikor emberhátrányba került (7-4). A szlovák válogatott Lancz Barbora találataival tovább nőtt a különbség, és bár a Besanconnak sikerült felzárkóznia 10-9-re, Pásztor Noémi góljainak köszönhetően az egyre jobban védekező Mosonmagyaróvár nem engedte át a vezetést.

A folytatásban tovább javult a magyar bajnoki bronzérmes teljesítménye, Szemerey Zsófia védéseire alapozva 5-0-s sorozatot produkált, a szünetben pedig már 20-13-as előnyben volt.

A második félidőben a gyors játékot erőltették a vendégek, hogy le tudják dolgozni a hátrányukat. Gyurka János vezetőedző időkérése után nem csökkent tovább a különbség, és bár a házigazdák támadásban valamivel többet hibáztak, és védekezésben sem voltak olyan hatékonyak, mint az első felvonásban, taktikusan őrizték előnyüket. A franciák csak a 47. percig reménykedhettek, utána a Mosonmagyaróvár ismét elhúzott és meglepően sima, magabiztos győzelmet aratott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Pásztor Noémi volt hét góllal, Tóth Gabriella hatszor talált be. Szemerey Zsófia 11, Mistina Kitty három védéssel járult hozzá a sikerhez.

Motherson Mosonmagyaróvári KC-ES Besancon (francia) 38-30 (20-13)

A Mosonmagyaróvár jövő szombaton a horvát Lokomotiva Zagreb otthonában folytatja szerepelését a második számú európai kupasorozat csoportkörében. A Váci NKSE első meccse a francia Chambray Touraine otthonában elmaradt, jövő vasárnap pedig a román Ramnicu Valcea vendége lesz.

Kapcsolódó témák: #Európa-liga | #Mosonmagyaróvár | #női kézilabda |