Női pilóta a férfimezőnyben

Németh Eszter erősebb autóval indul harcba a győzelmekért

Nagy Roland Fotó: Marcali Gábor
2025.05.04. 15:22

A 18 éves Németh Eszter mindössze néhány év alatt jutott el a szimulátorok világától addig, hogy igazi versenyautót vezethessen, tavaly pedig már a legjobb női pilótának választották Magyarországon a gyorsasági szakágban. Eszter a az UNI Győr WMS versenyzője a, Swift Cup Europe, ismertebb nevén a Suzuki-kupa sorozatban indul idén, autóját a Dunaszerdahelyhez közeli Slovakiaringen tesztelte az idény kezdete előtt.

A tesztnap arra jó, hogy megnézzük minden rendben van-e, és működik-e az autón. Újra meg kell barátkoznom a nagy pályával, hiszen régen mentem ilyen hosszú, 5 kilométeres köröket. Az 1.4-es turbós Suzuki Swift Sport a tavalyihoz képest tíz lóerővel erősebb, így már 180-nál tartunk, és 360 Nm nyomatékot tesz le az aszfaltra” – mesél a fiatal versenyző a legfontosabb technikai változásról, és arról, hogy mit tart az erősségének, és miben kell fejlődnie.

A féktávokon bizony dolgozni kell, kicsit még csúszkálok, de ezt nehéz eltalálni, ráérezni. A vezetési stílusom viszonylag lágy, nem szoktam túlerőltetni az autót. A gumikezeléssel nincs problémám, és az is a jó dolgok közé tartozik, hogy egyenletes a teljesítményem, nincsenek nagy kilengések. Remélem, idén is jól alakul majd minden, és tudok folyamatosan tanulni.”

Eszter a Suzuki-sorozatban és a tesztnapokon is az egyetlen női pilóta a mezőnyben, ez azonban csak rövid ideig volt szokatlan számára. „A férfi versenyzők régebben furán néztek rám, nem nagyon akartak befogadni, de mivel nyitott személyiség vagyok, ez mégis elég gyorsan megtörtént. A gyakorlások és a versenyek protokollja egyébként nem bonyolult. Természetesen vannak szigorú szabályok, amiket be kell tartani, a lényeg, hogy egy időtervet kell követni. Nekem ez nem szokatlan, hiszen a gokartosok között is így működött.”

A Swift Cup Europe – ahol tavaly Eszter négy versenyen indult, és dobogós helyen is végzett – teljes programja már ismert, hat versenyhétvége vár a csapatokra. Az évad május közepén Ausztriában a Red Bull Ringen kezdődik, majd a lengyelországi Poznań, a csehországi Most, a Slovakiaring, a klasszikus Brno következik a helyszínek között. A bajnokság szeptember végén a Balaton Park aszfaltján zárul.

„A Suzuki-kupában két kategória van, az 1.6-os szívómotoros, és az 1.4-es turbós, amelyben én is megyek. Ez az utóbbi az erősebb kategória. Együtt rajtolunk, de természetesen külön értékelés van. Ha mindegyik futamon rajthoz tudnék állni, az óriási fejlődési lehetőség lenne. Ez elsősorban a támogatóktól függ. Egy autóhoz a versenyeken két fontos ember kell, a szerelőm és én. Az előkészületek vesznek igénybe több időt, szakembert és odafigyelést, hogy a fontos pillanatokban már minden a helyén legyen” – mondta Németh Eszter, és hozzátette, számára pár éven belül a Clio-kupa lehet előrelépés, de álmai beteljesülése az lenne, ha egyszer ott ülhetne a híres Le Mans-i 24 órás verseny valamelyik autójának kormánya mögött.

Kapcsolódó témák: #versenyautó |