Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.09.25. 08:30

AZ NBI/B-s férfi kézilabda bajnokság pénteki játéknapján az Agrofeed ETO - UNI Győr hazai pályán alaposan megszorongatta a bajnokság egyik nagy esélyesét, a PLER-Budapestet.

A mérkőzést a Paár, Kovácsovics, Sokoray, Goór, Sövegjártó, Nagy felállásban kezdte a győri csapat, a kapuban Décsivel.

Az első találatra több mint három percet kellett várnia a mérkőzésre kilátogató nézőknek, sajnos a vendégek értékesítették első hétméteresüket (0-1). Érkezett Sokoray Ádám válasza, majd a 9. percben Sövegjártó is beköszönt az ellenfél kapujába (2-3). Sokoray gyors góljával zárkóztunk fel 4-4-re a 12. percben, Takács pedig egy hétméteres hárítással mutatkozott be egy perccel később.

Goór és Sokoray kaptak pihenőt, a helyükre pedig érkezett Ásványi és Mátés (16. perc 4-5). A frissen érkező Mátés is eredményes tudott lenni, majd Ásványi és Németh is kapuba találtak. A vártaknak megfelelően rendkívül fizikális mérkőzést játszott a két csapat, mindkét oldalon kemény védekezéssel találkoztak a játékosok. Takács véglegesen, nem csak egy hétméteres erejéig érkezett a kapuba, a bizalmat meghálálva két védést is bemutatott.

Takács parádéja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Agroffed – UNI Győr át tudta venni a vezetést a 25. percben (10-9). Két gólos előnyünket Czene találataival harcoltuk ki a 29. percre, azonban két hibát is vétettünk fél percen belül, amit kihasználva két gyors vendégtalálattal fejeződött be a félidő. Félidei eredmény: 11-11.

A második játékrészre a Paár, Czene, Sokoray, Barnyák, Sövegjártó, Nagy sort küldte pályára a győri edzői stáb, a kapuban továbbra is Takáccsal. Ismét megvárakoztatták a csapatok a publikumot az első találattal, Sokoray egyéni akcióból volt eredményes a 35. percben (12-11). A 38. percben Nagy is gólt szerzett kiszorított helyzetből (13-13) és ezt követően továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok.

16-17-es állásnál emberelőnybe került az Agrofeed – UNI Győr, Németh hétméterest értékesített (17-17). 19-20-as állásnál használták ki a győriek első időkérési lehetőségüket a második félidőben, melynek gyümölcseként Sokoray meglőtte ötödik gólját. A 48. percben Takács helyére ismét Décsi érkezett a kapuba, aki rögtön egy ziccer védést mutatott be. Egészen 21-21-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban két rontott lövést és két technikai hibát kihasználva az ellenfél az 54. percre 21-24-es vezetésre tett szert.

7-6 elleni játékkal próbálta meglepni csapatunkat időkérését követően a vendégek vezetőedzője, azonban Sokorayt ez a legkevésbé sem zavarta meg, egy egészpályás üreskapus gólt szerzett (22-24). Sokoray kettő perces kiállítást kapott a lefújás előtt kevesebb, mint kettő perccel, így az utolsó másfél percet emberhátrányban kellett lejátszanunk. A hátrány ellenére Nagy és Mátés is a kapuba talált még, de a végkimenetelen ez nem változtatott. A végeredmény: 25-26.

Kovácsovics László: „Fel kell emelnünk a fejünket, felnőni a feladathoz és így dolgozni tovább.”

AGROFEED ETO-UNI Győr – PLER-Budapest 25 – 26  /11-11/

Agrofeed ETO-SZESE: Décsi (5 védés), TAKÁCS (7 védés), SOKORAY 7, Kőhalmi, Győri-Dani, Goór 1, Kovácsovics, Barnyák, Ásványi 1, NAGY 3, Czene 2, Mátés 3, Sövegjártó 3, PAÁR 3, Lukács, Németh 2

Vezetőedző: Kovácsovics László
Edző: Horváth János.

Forrás és szöveg: etokc.hu

Kapcsolódó témák: #Agrofeed ETO-UNI Győr | #férfi kézilabda | #sport |