Hirdetés
Kézilabda

Nem sikerült a győzelem az olimpiai címvédő ellen

Fotó: O. Jakócs Péter
Pulai Sarolta
2021.03.21. 21:08

Az orosz válogatott először 29-24-re verte Szerbia együttesét majd hét góllal, 33-26-ra kerekedett felül Kazahsztán együttesén. A magyar nemzeti együttes pedig nagy arányú 46-19-es Kazahszán elleni, valamint 31-23-as Szerbia elleni győzelemmel váltotta meg repülőjegyét a nyári olimpiai játékokra Tokióba.

Hirdetés
Nyilatkozatok

Elek Gábor: Azt gondolom hogy a tegnapi nap olyan emóciókat mozgatott meg bennünk, hogy ma nem tudtunk azon a hőfokon kézilabdázni mint ahogy az elmúlt két napon. Összességében az orosz csapat mint súlyban, mint pedig méretben fölénk kerekedett, ami az eredményben is megmutatkozott. Azt gondolom, talán nem volt ez egy olyan mérkőzés ahol hat góllal kellett kikaptunk, de a végjátékban annyi buta hibát csináltunk, hogy eléggé kinyílt a végére az olló. Mindezek ellenére borzasztóan büszke vagyok és hálás a csapatnak és a magyar kézilabdának, hogy megtudtuk váltani a jegyet Tokióba.

Szöllősi-Zácsik Szandra: Szeretnék gratulálni az orosz csapatnak a mai mérkőzéshez és az olimpiai kvótához. A mai mérkőzésre úgy készültünk, hogy felszabadult játékot fogunk játszani, hellyel-közzel sikerült is, de elkövetünk buta hibákat. Néha így éreztem, hogy a tegnapi mérkőzés sokat kivett belőlünk, lehet mentálisan és fizikálisan is. Amit ma tudtunk kivittük a pályára, ami sajnos ma ennyire volt elég.

Hirdetés
Második félidő

Az első támadást elrontotta a magyar válogatott és Managarova roboghatott, így góllal kezdte a második játékrészt az orosz együttes. Szöllősi- Zácsik negyedik találatával egy gólra felzárkózott a magyar csapat, de rögtön Vyakhireva válaszolt így újra kettő volt közte.  Tíz perc eltelte után 15-18-ra vezetett az orosz nemzeti együttes. Tizenharmadik percben Ilina hétméteresét Szikora védte. A huszadik percben Szucsánszki ellen elkövetett szabálytalanság miatt Sen piroslappal végleg elhagyja a játékteret.

Az utolsó tíz percre fordulva Klujber hetesével újra két gólra zárkózott fel a magyar együttes. Kevesebb mint hét perccel a lefújás előtt Elek kikérte második idejét, mivel az orosz együttes újra négy gólosra tornázta fel előnyét.

A mérkőzés végül 29-23-as orosz győzelemmel végződött, így a tornát ők nyerték, de a magyar válogatott több mint tíz év után kint van az olimpián.

Első félidő

A félidő elején vezetett a magyar válogatott, de a tizenharmadik percben átvette az irányító szerepet az orosz együttes. A félidő 12-14-es, két gólos orosz előnyt hozott.

A félidő elején vezetett a magyar válogatott, de a tizenharmadik percben átvette az irányító szerepet az orosz együttes. A félidő 12-14-es, két gólos orosz előnyt hozott.

Három cserelehetőségét is kihasználta a magyar válogatott a mostani találkozóra, így Bíró Blanka, Kisfaludy Anett és Márton Gréta helyett Szikora Melinda, Tóvizi Petra és Vámos Petra kapott lehetőséget Elek Gábor szövetségi kapitánytól. A találkozót a Garcia- Paolantoni argentin bírópáros vezeti.

Sen passza indította el a találkozót, melynek célja a csoportelsőség megszerzése. Az első támadást Janurik védte, s csapatunk első találat Klujber szerezte. Ezután egyenlített az orosz válogatott, de rögtön jött a válasz Szöllősi-Zácsiktól. Kemény védekezés mind a két oldalon, így a tizedik percben 5-4-re vezetett a magyar csapat, az oroszok mind a négy találatát Vyakhieva szerezte, míg a magyar találatokon Szöllősi- Zácsik, Kovacsics és Klujber osztozott.

A tizenharmadik percben Sen góljával 7-6-ra átvette a vezetést az orosz nemzeti csapat, majd egy indításból szerzett találat után Elek Gábor kikérte első idejét. Több mint öt perces gólcsend következett mindkét oldalon, melyet a huszadik percben Háfra találata tört meg. (7-8) Az utolsó tíz percre két gólos orosz előnnyel fordultak a csapatok.  Kevesebb int öt perccel a vége előtt négy gólos orosz vezetésnél Aleksev is elhasználta egyik időkérési lehetőségét. Tomori hatalmas harcot vívott az orosz játékossal, amiért a játékvezető két percre kiállítja, így már biztos, hogy emberhátrányban kezdik a mieink a második félidőt. Az első harminc perc végeredménye: 12-14

Képgaléria a mérkőzésről:

Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #kézilabda | #olimpia |
likeold
a fb oldalunkat