Nehéz mérkőzésen fontos pontokat szerzett a BL-ben az Audi ETO

Győr+ Fotó: Győr+
2023.09.10. 19:43

Győzelemmel kezdte az EHF Bajnokok Ligája 2023/2024-es kiírását a Győri Audi ETO KC a francia Brest Bretagne Handball együttese ellen 2023. szeptember 10-én a Brest Arenában.

A találkozó alkalmával végig fej-fej mellett haladt a két együttes többnyire ETO-vezetéssel, a lefújás utolsó pillanatáig azonban nyitott volt a mérkőzés végkimenetele. Toft bravúrókkal, a találkozón 450. győri gólját, ebből 150. BL-találatot szerző Gros bombákkal, valamint a 250. zöld-fehér mezben lőtt BL-gólját elérő Nze Minko nagyszerű találatokkal megszerezte első BL-pontjait az Ulrik Kirkely vezette zöld-fehér alakulat – írja a gyorietokc.hu, akik a két edzőt is megszólaltatták a meccs után:

Urik Kirkely, vezetőedző, Győri Audi ETO KC: „Nagyon örülök a két pont megszerzésének. El kell ismernem, jól játszott a Brest. Szerintem a kulcsmomentum az volt, hogy az utolsó három-négy percben melyik csapat tudta jobban kontrollálni a játék menetét. Szerencsére ez nekünk alakult kedvezően.”

Pablo Morel, vezetőedző, Brest Bretagne Handball: „Csalódottak vagyunk. Nem lehetünk elégedettek a vereséggel, nyerni akartunk. Tisztában vagyunk az ellenfél által képviselt képességekkel. Úgy gondolom, megfelelő kvalitást, szolidaritást, egységet mutattunk. Azt hiszem, ez a helyes út, és szeretnénk gyorsan visszavágni.”

A meccsről a beszámoló az Audi ETO KC honlapján olvasható.

Kapcsolódó témák: #Audi ETO KC | #Bajnokok Ligája | #női kézilabda |