Nehéz hétvége előtt állnak a röplabdások

Fotó: SZESE Győr
Győr+
2019.12.13. 16:02

A SZESE Győr férfi és női röplabda csapata sem néz könnyű hétvége elé.

A férfi NB II-es csapat szombaton 18 órától a tabellán második Sümeg otthonában vendégszerepel. Rangadó lesz ez a tabellán negyedik helyen álló együttesnek, ugyanis egy esetleges győzelemmel beelőzhetik a szombati riválisukat, és akár a második pozícióba is ugorhatnának.

Fehér Tibor, a férfiak vezetőedzője így nyilatkozott: – A héten próbáltuk orvosolni a vasárnapi mérkőzésen látott hibákat. Sajnos nem tart velünk a mérkőzésre Szántósi Bence, illetve új igazolásunk, a korábbi utánpótlás válogatott kecskeméti játékos, Tigyi Norbert sem. Szeretném, ha Sümegen is azt a harcosságot mutatnák a fiúk, mint a legutóbbi fordulóban, de koncentráltabban és kevesebb hibával. Ha sikerült ezt megvalósítanunk, akkor még a Sümeg otthonában is lehet esélyünk.

Az NB II-ben szereplő női együttesnek sem lesz egyszerű dolga a hétvégi fordulóban, ahol vasárnap 17 órától a közvetlen rivális PTE-PEAC látogat az egyetemi edzőcsarnokba. A mérkőzés tétje a lányoknál sem kevesebb, ugyanis hazai siker esetén beérnénk, s akár meg is előzhetnénk a pécsieket a tabellán, míg az alsóháztól kissé elléphetnénk.

Szamosi Balázs, a nők vezetőedzője így vélekedik a mérkőzés előtt: – Szeretnénk megmutatni, hogy a pécsi vereség a szezon eleji formánknak volt köszönhető. Nagy küzdelemre számítok és bízom a csapatomban. A találkozó végén akkor leszek elégedett, ha látom a lányokat küzdeni, az edzői utasításokat betartani és látom rajtuk, hogy törekednek a saját hibáik javítására. Győzelmünk esetén sem biztos, hogy megelőzzük az ellenfelet, mert a 3:2-es győzelmeinkkel sok pontot veszítettünk, ennek ellenére ez jó előjel lehetne a rájátszásra. Várom a szurkolókat egy kiélezett, nagy csatára!

Forrás: SZESE Győr

Kapcsolódó témák: #Helyi sport |