Győri Atlétikai Club

Négy jelölt az elnöki tisztségre

Győr+
2020.05.25. 06:38

Négy jelölt mutatkozott be a szakosztályok képviselőinek azon a vitán, amelyen a GYAC elnöki posztjára pályázók mondhatták el elképzeléseiket. A klub élére Simon Csaba távozása után kell új vezető, akinek személyéről a közeljövőben közgyűlésen döntenek.

Új elnöke lesz a Győri Atlétikai Clubnak (GYAC), miután a jelenlegi elnök, Simon Csaba lemondott erről a tisztségéről. A megüresedő helyre négyen jelentkeztek: Petrahn Barbara, korábbi kétszeres olimpikon sprinter, a GYAC jelenlegi klubmenedzsere, az atlétikai szakosztály vezetője, Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója, dr. Szalai István, a Győri Sárkányok Taekwon-do SE alapítója, valamint Csaba László egykori győri sportvezető. A jelöltek egy találkozón bemutatkoztak a GYAC-ban jelenleg működő hét szakosztály – az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a torna, az evezés, a tenisz és a súlyemelés – képviselőinek, küldötteinek.

„A GYAC az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb klubja. Ide olyan vezető kell, akit nem csak a polgármester úr vagy én találunk megfelelőnek, hanem egy olyan személy, akit a közösség is elfogad, hiszen itt csaknem ezernégyszázan sportolnak. Fontos, hogy az elnökválasztás előtt legyen egy ilyen vita, amelyen minden jelöltet meghallgatunk, ők pedig válaszolnak a kérdésekre” – mondta Petrov Iván, Győr sportért felelős polgármesteri biztosa.

A GYAC egyelőre utánpótlás-nevelő egyesületként szerzett hírnevet magának, a későbbiekben azonban fontos cél lesz, hogy a klub eredményes, sikeres felnőtt sportolókat, szerencsés esetben világbajnoki résztvevőket, olimpikonokat adjon a városnak, Magyarországnak.

„A GYAC-ot szeretnénk még magasabb szintre emelni. Nagyon szép, hogy ennyi gyerek sportol itt, valamint hogy sok edző és remek szakember dolgozik a klubnál. Azt szeretnénk látni, hogy a Győri Atlétikai Club négy, nyolc, tizenkét év múlva a legnagyobb versenyeken is képviselje ezt a várost, lehetőség szerint hazai sportolókkal” – mondta Petrov Iván.

Az elnökjelöltek vitájának végén minden szakosztály küldötte leadott egy nevet, akit biztosan nem szeretne elnöknek. A legtöbb ilyen szavazatot kapott jelölt kiesett, ám ez a név egyelőre nem ismert. A közeljövőben esedékes közgyűlés elé már csak három jelölt kerül, közülük választják ki az új elnököt.

Kapcsolódó témák: #GYAC |