Tízből tíz

Négy éve veretlen a Bajnokok Ligájában az ETO

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2022.01.23. 13:33

Az ETO rekordot jelentő, immár 67 mérkőzésből álló, 2018. január 26. óta, tehát csaknem négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben.

A Győri Audi ETO KC házigazdaként 40–27-re legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójából előrehozott szerdai mérkőzésen. A hazaiak keretéből Amandine Leynaud, Faluvégi Dorottya és Lukács Viktória hiányzott ezen a meccsen. Az ETO rekordot jelentő, immár 67 mérkőzésből álló, 2018. január 26. óta, tehát csaknem négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 59 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Az ETO programja sűrű a BL-ben, hiszen a lányok az előző hétvégén is pályára léptek és a francia Metz együttesét győzték le 39–30-ra. A zöld-fehérek két fiatal tehetsége, a mindössze 17 esztendős Farkas Júlia és a 19 éves Gerencsér Fanni is a Metz elleni BL-meccsen mutatkozhatott be a felnőttcsapatban.

„Egész héten együtt készültünk, de a meccs előtti napon tudtam meg, hogy a felnőttkeret tagja lehetek. Boldog voltam, hogy Ambros Martín nekem is bizalmat szavazott. Az izgalom a bemutatásnál is tartott, hiszen mégiscsak egy BL-mérkőzésről beszélünk. A meccs után is sok dicséretet kaptam. Edzéseken is sok tanácsot kaptam mindenkitől. Jó érzés volt, hogy az összes csapattársam támogatását éreztem” – mondta Farkas Júlia.

„Nagyon izgultam, amikor a pályán voltam, de végig arra koncentráltam, hogy ha lehetőség nyílik előttem, akkor azt jól ki tudjam használni. Szerencsére ez sikerült, és gólt szereztem a találkozón. Biztos vagyok benne, hogy sokszor visszanézem még, és egy örök emlék lesz az első gólom a Győri Audi ETO KC színeiben egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen” – nyilatkozta Gerencsér Fanni, aki gólt is lőtt első BL-mérkőzésén.

A tíz mérkőzésen megszerzett tíz győzelemmel csoportjában listavezető ETO ma a dán Odense HB együttesét fogadja 16 órakor.

Kapcsolódó témák: #Bajnokok Ligája | #Győri Audi ETO KC | #kézilabda |