Nagy találkozás: Nagy Tamás követte a vezetőedzőt!

Győr+ Fotó: gyirmotfc.hu
2025.07.10. 19:41

Javában tart a Gyirmót FC Győr felkészülése az előttük álló harmadosztályú bajnokság július végi rajtjára, amin belül az új játékosok is fokozatosan beépülnek a Weitner Ádám vezetőedző által elképzelt keretbe. A Gyirmót FC Győr új labdarúgóit bemutató sorozatában legutóbb a győri nevelésű Nagy Tamás osztotta meg gondolatait.

Szülőfalumban Gyarmaton kezdtem az ismerkedést a labdarúgással, ami után viszonylag hamar Győrbe kerültem – kezdte visszaemlékezését Nagy Tamás. Az ETO-nál a korosztályos csapatok után eljutottam a felnőtt szintig, majd 2018-ban Pápára kerültem. Ez az állomás azért is említésre méltó pályafutásomban, hiszen itt dolgozhattam először Weitner Ádámmal és segítőjével, Lazar Stanisic-csel. Négy év után, 2022 nyarán igazoltam Komáromba, s itt újabb három szezont játszottam, ami alatt többször is felmerült, hogy követem Ádámot, de a pécsi kaland az ottani vezetők „időhúzása”, míg a Mosonmagyaróvárhoz történő esetleges csatlakozásom, sérülés miatt hiúsult meg.

Milyen pozícióban érzed otthonosan magadat?

Utánpótlás korosztályos csapataimnál többször játszottam a középpálya jobb szélén is, de igazán a védelemben érzem jól magam, talán ott tudom a legjobb teljesítményt kihozni a tudásomból, mint jobb oldali, vagy belső védő.

Hogyan merült fel, hogy nyártól sárga-kék mezünkben fogsz futballozni?

Júniusban lejárt a szerződésem Komáromban, így azután szabadon igazolhatóvá váltam. Először Weitner Ádám ecsetelte előttem a gyirmóti lehetőséget, de a konkrét megkeresés Horváth Cs. Attila sportigazgatótól érkezett, akivel aztán meg is állapodtunk.

A klub történetében szomorú volt a másodosztályú búcsú, amit most azonnal szeretnének feledtetni a visszakerüléssel, érzésed szerint meg tud a csapat felelni ennek a célnak?

Természetesen követem a hazai labdarúgásban történt eseményeket, így azt is ismerem, ami Gyirmóton történt, s tisztában vagyok a csapat elé kitűzött céllal. A létesítmény nyújtotta adottságok, az évtizedek óta felépített háttér, a menedzsment, a szakmai vezetők, a játékoskeret biztosan nem harmadosztályú! Remélem, hogy sikerül kiharcolni a feljutást, és ismét oda kerülhet a Gyirmót FC Győr, ahova az imént említettek ismeretében is való.

Forrás: gyirmotfc.hu

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás |