Női labdarúgás

Nagy sorozat vár a női csapatra

Fotó: ETO FC Facebook
Győr+
2022.04.23. 08:22

A Simple Női Liga 17. fordulójában újabb rangadó vár az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapatára, ugyanis Miskolcra látogat, ahol a DVTK együttesével mérkőzik meg, szombaton 15 órától.

Az előző fordulóban hazai pályán aratott magabiztos győzelmet az ETO FC női csapata az Astra ellen. Ezúttal az elmúlt években remekül szereplő, jelenleg a tabella 5. helyezettjéhez, a DVTK-hoz látogatnak a hölgyek szombaton.

Könnyű kilencven percre semmiképp sem számíthatnak Süléék, hiszen az ETO-hoz hasonlóan, a Diósgyőrnek is komoly céljai vannak a szezon hátralévő részében. Dörnyei Balázs szakmai vezető bízik benne, hogy a lányok a pályán maradéktalanul végrehajtják a taktikai utasításokat, és begyűjtik a három pontot.

Egy elég nehéz, de nagyon értékes hét előtt állunk, ahol ismét három mérkőzésen kell pályára lépnünk, melynek közepén lesz egy Magyar Kupa döntő, előtte pedig a Diósgyőr elleni bajnoki meccs, ahol számunkra az a cél, hogy meg tudjuk őrizni az ötpontos előnyünket az MTK-val szemben, ehhez pedig mindenféleképp nyerni kell Miskolcon” – kezdte Dörnyei Balázs.

„Az nagyon jó előjel, hogy egy-két sérült játékos kivételével szinte az egész keret együtt tudott dolgozni, úgyhogy igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a soron következő ellenfélből. Mostanában nem nagyon tudtak nyerni, ettől függetlenül veszélyes csapatnak tartom őket, előbb-utóbb biztosan nyerni fognak, nekünk az a célunk, hogy ez most ne ezen a hétvégén történjen meg.”

Forrás: ETO FC hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó témák: #ETO FC | #női labdarúgás |