Az ETO FC Győr az elmúlt időszakban a hazai bajnokságban és a nemzetközi porondon is remek formát mutat, és egyre inkább úgy tűnik, a klub jó úton jár, hogy igazán méltó legyen régi nagy híréhez.
Nagy Ádám, az NB III.-as csapat fiatal, ambiciózus vezetőedzője nemcsak belülről látja a fejlődést, hanem saját pályafutásán keresztül is össze tudja hasonlítani az ETO különböző korszakaiban tapasztaltakat.
„Gyerekként, játékosként is volt, és most edzőként is van szerencsém szerepet vállalni az ETO-nál. Úgy érzem, most éljük az egyik legstabilabb időszakot – a tulajdonosi háttértől kezdve a menedzsmenten át egészen az utánpótlásig. Ami különösen pozitív, hogy a felnőttcsapat, a második csapat és az akadémia között a kommunikáció tiszta és őszinte. Ez az alapja annak, hogy sok játékost tudunk fölfelé áramoltatni” – mondja.

Az utánpótlásból felkerülő játékosok sikeres beépítése az első csapatba kulcskérdés. Nagy Ádám szerint ehhez nem elég a tehetség: „A legfontosabb, hogy a játékos akarjon labdarúgóvá válni. Ha belülről nem jön a motiváció, bármilyen képzési programot kitalálhatunk, nem fog működni. Persze kell technikai és taktikai érettség is, de komplex, minden téren felkészült játékosokat szeretnénk adni a felnőttcsapatnak.”
Az NB I.-es keretbe már több olyan labdarúgó is felkerült, aki a második csapatban pallérozódott. „Büszke vagyok, hogy több játékos, mint például Bíró Barnabás, Décsy Ádám, Tollár Imre vagy Herczeg Marcell már debütált az élvonalban. Jó érzés, hogy hozzá tudok tenni a pályafutásukhoz” – emelte ki Nagy Ádám.

A sikeres játékosáramlást az első csapat vezetőedzőjével, Borbély Balázzsal való folyamatos szakmai párbeszéd is segíti. „Részletesen átbeszéljük a játékosok teljesítményét, döntéseit, reakcióit. Jó szakmai diskurzus alakul ki köztünk, ami előremutató a klub egészére nézve” – mondja.
Az ETO hosszú távú célja egyértelmű: stabil, meghatározó tagja lenni a magyar élvonalnak, és fokozatosan visszatérni az európai futballtérképre.

„Az ETO ereje mindig is az volt, amikor a győriek saját nevelésű játékosokat láthattak a pályán. Hosszú távon szeretnénk Magyarország egyik meghatározó klubja lenni, nem átjáróház az első és másodosztály között, hanem olyan egyesület, aminek DNS-ében kódolva van a siker. Érzem, hogy ebben a klubban megvan a potenciál, hogy szépen lassan a kézjegyét otthagyja az európai klubfutballon is” – hangsúlyozza a fiatal szakember.
„A város és a szurkolók is kezdik visszanyerni régi lelkesedésüket, hiszen a jó futball mindig meg tudja szólítani a győri embereket. Ha a jelenlegi fejlődési ív folytatódik, a klub előtt fényes jövő állhat, amit talán méltó folytatása annak a dicső múltnak, amit a nagy elődök hagytak ránk” – zárta Nagy Ádám.