Jégkorong

Nagy a harc az elit mögött

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.02.16. 13:07

Miközben a felnőtt férfi jégkorong-válogatott olimpiai selejtezőn játszott, és legyőzte az észteket, majd a románokat és a briteket is, az utánpótlás sem pihent.

A 17 évesek válogatottja csütörtöktől szombatig Győrben vett részt egy négycsapatos tornán, ahol Japánnal, Ukrajnával és Lengyelországgal mérkőzött meg. A torna ugyan tét nélküli volt, a barátságos meccsek mégis kiválóan szolgálták a felkészülést a világversenyekre, hiszen a részt vevő csapatok mindannyian hasonló játékerőt képviseltek.

„Nehéz felvenni a versenyt a közvetlen elittel, azzal a Kanadával, ahol több százezren jégkorongoznak, vagy Svédországgal, ahol majdhogynem korcsolyával a lábon és bottal a kézben születnek a gyerekek. Magyarországon hatezer körül van az igazolt hokisok száma, többségében az utánpótlásban, ehhez képest közvetlenül a klasszikus hokinemzetek mögött járunk. A top kategória alatti mezőnyben nagy a harc, és mi ott vagyunk ebben a csoportban szinte minden korosztályban” – mondta Boros Péter, a Nemak-Dana ETO HC kommunikációs és marketingmenedzsere.

A 17–20 éveseknek már komoly versenyeket ír ki a nemzetközi szövetség, mert ezek a korosztályok közvetlenül a felnőtt mezőny előszobájának számítanak. A győri Négy Nemzet Tornán a magyar válogatott az első helyet megszerző Japántól és Ukrajnától kikapott, Lengyelországot legyőzte.

A meccseket nem az új, 1700 főt befogadó csarnokban rendezték, hiszen az a létesítmény még nem készült el, bár a munkálatok már a finisben vannak. A jövőben komoly nemzetközi viadaloknak is otthont adhat Győr, és tervben van az is, hogy rövid időn belül felnőtt csapata is legyen az ETO- nak, amely a legmagasabb osztályban szerepelhet.

Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #jégkorong |