Kövesd a jó példát!

Most mutasd meg, hogy sportember vagy!

Fotó: Homoródi Lilla
Győr+
2020.03.16. 21:33

A SZESE Győr röplabda szakosztály hivatalos honlapján olvasható az alábbi kedves, igazi sportemberekhez szóló és méltó nyílt levél. Érdemes elolvasni mindenkinek, nem csak röpladásoknak!

Hirdetés

“Kedves Sportolóink, Röplabdásaink!

Bizonyára – érthető módon – értetlenül, nehéz szívvel, esetleg morgolódva fogadtátok a hírt, hogy egyesületünk vezetése – egyetértésben az összes edzővel – arról döntött, hogy a sporttevékenységet minden korosztályban felfüggeszti. Azóta meg kellett élnetek általános- és középiskoláitok, egyetemetek látogatási tilalmát is, hogy új módon, digitálisan folytassátok tanulmányaitokat. Gondolom számtalan információval, fél információval, esetleg biztosnak vélt álhírrel találkoztatok az elmúlt időszakban. Higgyétek el, valós veszéllyel állunk szemben, s higgyétek el, hogy ezek az intézkedések számtalan emberi élet megóvásának érdekében születtek, akárcsak a mi intézkedéseink!

Ezúton újabb csatára hívunk titeket, igaz sportembereket. Most nem a pályán kell bizonyítanotok egy sportcsarnokban, most nem a beütött labda felett érzett öröm lesz a legfontosabb. Most egy láthatatlan ellenféllel veszitek fel a harcot. Nem lesz ujjongás, nem tudhatod, hogy a mérkőzést a Te feladásoddal, ütéseddel, ejtéseddel vagy liberó munkáddal nyertük-e meg. Most akkor leszel győztes, ha minden idegszáladdal arra figyelsz, hogy valódi sportolókhoz méltó önuralommal betartod azokat a szabályokat, amelyeket a védekezést irányító szervezetek meghatároznak, s nem próbálod megkerülni, kicselezni az intézkedéseket.

Tudjuk, hogy a fiatalság ezt a helyzetet nehezen fogadja el, neked most mégis szabálykövető játékosként kell az élet röplabdapályáján játszanod, akár hosszú heteken, hónapokon keresztül. Arra, a talán legfontosabb mérkőzés megvívására buzdítunk, ahol nap mint nap akkor nyersz, akkor segíted a szüleidet, nagyszüleidet, rokonaidat, akár ismeretlen embereket, ha igazi sportolóhoz méltó módon fegyelmezett maradsz. Csak akkor lassítható a vírus terjedése, akkor járulhatsz hozzá ahhoz a harchoz, ahol az áldozatok alacsony száma az igazi győzelem, ha Te is betartod a következő edzéstervet.

Edzésterv, taktika, ami a Te egészségedet is védi:

– Tartsd be a higiénés szabályokat: rendszeres, alapos kézmosás, fertőtlenítés!
– Kerüld a személyes találkozásokat! Fiatal vagy, kisebb az esély a megbetegedésre, enyhe tünetekkel megúszhatod, éppen ezért tünetmentes vírushordozóként sokakat megfertőzhetsz. Egy elmaradt kézfogás, egy pacsi, egy ölelés most sokat jelenthet a vírus továbbterjedésének megakadályozásában!
– Kerüld a bulikat, rendezvényeket! Kibírod, lesz még rá sok lehetőség az életedben.
– Kerüld a nagyszülőkkel, idős rokonaiddal a közvetlen kapcsolatot, ugyanakkor segíthetsz nekik! Megkapod a bevásárló listát, megveszed ami kell és lerakod az ajtajuk elé. Végig maradj a lakásukon kívül, ne menj be, nincs ölelés, nincs puszi, nincs hála, uralkodj magadon! Majd ha a vész lecseng, együtt örülhettek. Segíts nekik, hogy ne kelljen kimozdulniuk!
– Tüsszögéshez, köhögéshez használj zsebkendőt és dobd el. Ha beteg vagy, használj szájmaszkot!
– Add át társaidnak, hogy milyen hatalmas felelőssége van most a fiataloknak!
– Ne higgy a rémhíreknek és ne terjeszd azokat!
– Kerüld a tömegközlekedést! Városon belül egy nagy séta fél edzéssel ér fel!
– Egyénileg erősítsd az immunrendszered és ne engedd, hogy az állóképességed leromoljon!
– Hiába nem jársz be az iskolába, tanulnod kell! A magas szintű röplabdázáshoz észre is szükség van!

Kedves Sportolóink! Büszkék vagyunk rátok, hogy egyesületünkben röplabdáztok és még büszkébbek leszünk, ha betartjátok, amit kérünk tőletek! Ha ezt megteszitek, nem csak igazi sportolóvá váltok, hanem valódi Emberré! Higgyétek el, most nem a pontokért folyik a küzdelem!”

Fehér Tibor szakmai igazgató

Forrás: szesevolley.hu

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #Helyi sport | #röplabda |