Több évtizedes sikeres pályafutás versenyzőként, edzőként és sportvezetőként is

Monspart Sarolta lett a Nemzet Sportolója

Fotó: Facebook
MTI
2020.04.22. 09:27

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.

A 75 éves Monspart Sarolta az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja.

Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok – világbajnokságok, világversenyek – szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.

A Nemzet Sportolóinak Társasága tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.




Kapcsolódó témák: #futás | #sport | #szabadidő |