
Az ETO FC Győr labdarúgójával, Tóth Rajmunddal készített interjút a Nemzeti Sport. A húszéves játékos felkeltette a külföldi csapatok érdeklődését is, jelenleg a mexikói első osztályban érdekelt FC Juárez a legelszántabb.
A jelenleg 350 ezer eurónyi piaci értékű középpályásról menedzsere, Fehér Milán beszélt az Nemzeti Sportnak.
„A Juárez az elmúlt héten szinte mindennap küldött ajánlatot az ETO-nak, legutóbb pénteken. Egyelőre nem sikerült megegyezni az átigazolásról, de szerintem most ért el abba a szakaszba a folyamat, hogy a klub ajánlata kedvező lehet az ETO-nak is. A Juárezen egyértelműen érződik, szeretné Rajmit a soraiban tudni, jelentős erőfeszítést tesz érte. A projekt, amit felvázoltak nekünk, kifejezetten szimpatikus. Nem véletlenül csatlakozott hozzájuk a Real Valladolid sportigazgatója – aki a La Liga legfiatalabbja volt –, valamint a vezető játékosmegfigyelője. A tulajdonosi körrel együtt nagyszabású projektben gondolkodnak, amelynek Rajmund nagyon fontos része lenne. Jelentős lépcsőfok lenne a pályafutásában, hiszen a fokozatos építkezést és a válogatottat tartja szem előtt. Alaposan körüljártuk a témát, a kapcsolatrendszerünknek hála azt mondhatom, a lehető legtöbb információ a birtokunkban van. Rajmunddal mindent megbeszéltünk, azt is, hogy milyen lehetőségei lehetnek reálisan a következő átigazolási időszakban, ha maradna az ETO-ban. Ezután úgy döntött, szeretne csatlakozni a Juárezhez, ha megegyezik a két klub. Mivel mi a játékos érdekeit képviseljük, mindent megteszünk, hogy ez létrejöjjön, de az utolsó szót az ETO mondja ki, hiszen hosszú távú szerződés köti a klubhoz. Távozási szándéka mellett azt is hangsúlyozom, szívügye az ETO, akkor is, ha eligazol. Egyszerűen arról van szó, hogy úgy gondoljuk, olyan lehetőség a mexikói, amivel érdemes és szeretnénk is élni” – fogalmazott Fehér Milán.
Forrás: Nemzeti Sport