Mészáros Krisztofernek az olimpiai bajnoki cím az álma

Pécskai István Fotó: O. Jakócs Péter
2023.03.25. 16:33

Szenzációs formában van Mészáros Krisztofer, a Győri Atlétikai Club (GYAC) Európa-bajnoki ezüstérmes klasszisa, akit a szakemberek a legtehetségesebb tornásznak tartanak idehaza. A 21 esztendős sportoló lólengésben, korláton, gyűrűn és talajon is a legjobbnak bizonyult a múlt hétvégén rendezett országos szerbajnokságon. Ez alapján joggal bízhatunk benne, hogy Krisztofer az áprilisi törökországi Eb-n kiemelkedő eredményeket ér el – így büszkévé téve az érte szorító győrieket is.

„Igyekeztem mind a hat szeren jól teljesíteni az országos bajnokságon. Boldog vagyok, hogy ezek közül négyben is első tudtam lenni. Az ob remek ellenőrzőverseny volt a közelgő Európa-bajnokság előtt, tiszta képet kaphattam róla, hol tartok most. Úgy érzem, hogy szintet tudtam lépni a müncheni Eb óta, ahol talajon ezüstérmet szereztem. Természetesen azt is figyelemmel követem, hogy a riválisaim milyen formában teljesítenek. A törökországi Európa-bajnokságon talajon mindenképpen szeretnék döntőbe kerülni és dobogóra állni. Emellett lovon, korláton, nyújtón és összetettben is az a célom, hogy a legjobb ötben végezzek” – árulta el Mészáros Krisztofer.

A sport mellett a tanulás is fontos a tornász számára. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre jár, levelező szakon végzi tanulmányait. Hetente tíz edzése van, és összesen nagyjából 30 órát tölt tréningezéssel.

„Szerencsére az egyetem minden segítséget megad, hogy a tanulmányaimat és az élsportot össze tudjam egyeztetni. Mindig megkapom a tananyagot, amiből aztán felkészülök a vizsgákra. Edzőképzésre járok, egyelőre azonban nem tervezem, hogy később a tréneri pályára lépjek. Viszont rengeteg mindent tudok hasznosítani sportolóként abból, amit az egyetemen tanulok” – magyarázta, majd hozzátette, szakember segíti őt a mentális felkészítésben. Ezt rendkívül fontosnak tartja, hiszen élsportolóként aligha lehet sikeres valaki, ha mentális gondjai vannak. A tornász számára a legnagyobb motivációt jelenleg a 2024-es párizsi olimpia jelenti.

„Természetesen nekem is az az álmom, hogy egyszer olimpiai aranyérmes legyek. Első körben persze a kvalifikációt kell megszereznem a jövő évi, párizsi játékokra, illetve majd a 2028-as Los Angeles-i eseményre. Mindent megteszek, hogy Franciaországban vagy az Egyesült Államokban valóra váltsam az álmomat. Emellett természetesen az Eb- és a világbajnoki győzelem megszerzése is a céljaim között szerepel” – fogalmazott Mészáros Krisztofer, aki a sport és a tanulás mellett azért igyekszik a hobbijára is időt szakítani.

„Nagyon szeretek fotózni és videókat készíteni. Teljesen más tevékenység, mint a torna, kikapcsol. Hogy milyen témában készítek képeket és videókat, az mindig adja magát. Gyakran járok ki az erdőbe a kutyámmal, ilyenkor minden részletre odafigyelve fotózom a természetet, de az utcán sétáló emberek is inspirációt jelentenek, remek felvételeket lehet róluk készíteni” – mesélte Mészáros Krisztofer.

Kapcsolódó témák: #GYAC | #Győri Atlétikai Club |