Megvédte címét a győri csapat a tenisz szuperligában

Fotó: huntennis.hu
Győr+
2022.07.12. 21:14

A kétnapos esemény megnyitóján Bardóczky Kornél, tízszeres Szuperliga-győztes, az MTSZ fejlesztési igazgatója elmondta, hogy idén is sikerült emelni a Szuperliga nívóját és már 2 millió forint összdíjazásért is mehet a verseny.

A Diego SC elleni találkozón Bartakovics Marcell győzelmével (6:2 6:1 Necz András ellen) kezdtek, innen azonban 1-2-es hátrányba kerültek, miután Kaszás Benjámin 6:7 7:6 10-7-re legyőzte Szappanos Mártont, Buzonics Dominik pedig 6:2 6:4-re nyert Khin Dániel ellen. Ekkor jött az újabb fordulat, Vörös Máté 6:4 7:6-ra győzött Kotormán Ákossal szemben, Kéki Márk pedig 6:1 6:2-re verte Tóth Gábor Jánost. A párosok előtt tehát 3-2 volt a Kőszegnek, ráadásul a hazai mezőny egyik legjobb párosa, a Kéki Márk/Vörös Máté kettős jött ekkor és 6:2 6:3-ra nyertek a Kisgyörgy Gergely/Tóth Gábor János páros ellen, ezzel bebiztosítva a győzelmet, végül a Kőszeg 5-2-vel jutott a fináléba.

A Nemzeti Edzésközpontban zajló rájátszás második napján került megrendezésre a döntő és a bronzmérkőzés.

A döntőben a győriek a Kőszegi SE ellen hamar eldöntötték a meccs sorsát, Marozsán Fábián 6:1 6:0-re nyert Bartakovics Marcell ellen, Fajta Péter 6:3 6:2-re győzött Szappanos Mártonnal szemben, Bíró André pedig 6:2 6:3-ra győzte le Vörös Mátét. Makk Péter 6:3 6:2-re nyert Kéki Márkkal szemben, a kőszegiek egyetlen győzelmét pedig Kovács Joachim jegyezte, aki 6:1 6:2-re győzte le Trapli Szabolcsot.

A végeredmény 4-1 lett tehát a győriek számára, akik zsinórban a harmadik Szuperliga-elsőségüket szerezték meg.

Szöveg: hutennis.hu

Kapcsolódó témák: #GYAC | #Somogyi-Elektronic-GYAC | #tenisz |