GYAC-os sikerek

Meghúzták és behúzták: taroltak a győri evezősök

Fotó: GYAC Facebook-oldala
Győr+
2022.06.13. 09:41

Ezúttal a 66. Bledi Nemzetközi Regattán bizonyítottak a győri klub tehetségei.

Szakosztályunk evezősei kimagasló létszámmal vettek részt a csodálatos környezetben lévő bledi regattán, ahol a GYAC valamint a Magyar Válogatott keretein belül versenyeztek a 3 napos megmérettetésen. Serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban kiváló versenyzési lehetőség volt a nemzetközi porondon” – olvasható a klub közösségi oldalán. A bejegyzésből az is kiderül, hogy pénteken és szombaton az erős szél nehezítette a körülményeket, de vasárnapra már napsütéses időben és enyhe szélben versenyeztek a csapatok.

Kiemelkedő eredmény, hogy több csapat duplázni tudott a győzelemben és mindkét nap magabiztosan nyerték a versenyszámukat. Sándor Zsófia és Bencsics Hella ifjúsági kormányos nélküli kettesben, Angyal Zsófia válogatott társaival ifjúsági négypárban aratott dupla győzelmet.

A következő dobogós eredmények születtek

1. nap

ARANYÉRMESEK:

Sándor Zsófia-Bencsics Hella: Női ifjúsági kormányos nélküli kettes
Angyal Zsófia-Schrieber Anna (DNHE) – Balázs Szonja (MTK) – Nagy Zsófia (BKKEE): női ifjúsági négypárevezős

EZÜSTÉRMESEK:

Dudás Gabriella – Holpert Eszter – Romsics Lili (Szolnok) – Volter Réka (Szolnok): női ifjúsági kormányos nélküli négyes
Fehérvári Eszter – Szili Dorina (KEK): női felnőtt kétpárevezős
Szabó Bence – Furkó Kálmán (Szolnok): férfi felnőtt könnyűsúlyú kétpárevezős
Csizmadia Ádám – Kalmár Áron (MESZ) – Pálmai Ágoston (MESZ) – Kunstár Simon (MESZ): férfi ifjúsági kormányos nélküli négyes

BRONZÉRMESEK:

Szigeti Roland – Fenyődi Tamás (Vác): férfi felnőtt könnyűsúlyú kétpárevezős

2. nap

ARANYÉRMESEK

Sándor Zsófia-Bencsics Hella: Női ifjúsági kormányos nélküli kettes
Angyal Zsófia-Schrieber Anna (DNHE) – Balázs Szonja (MTK) – Nagy Zsófia (BKKEE): női ifjúsági négypárevezős
Fehérvári Eszter – Szili Dorina (KEK): női felnőtt könnyűsúlyú kétpárevezős

EZÜSTÉRMESEK

Szigeti Roland – Fenyődi Tamás (Vác): férfi felnőtt könnyűsúlyú kétpárevezős
Csizmadia Ádám – Kalmár Áron (MESZ) – Pálmai Ágoston (MESZ) – Kunstár Simon (MESZ): férfi ifjúsági kormányos nélküli négyes

BRONZÉRMESEK

Dudás Gabriella – Holpert Eszter – Romsics Lili (Szolnok) – Volter Réka (Szolnok): női ifjúsági kormányos nélküli négyes
Boros Áron – Gasztonyi Péter László – Csizmadia Ádám – Shah Amir – Tóth Rómeó – Gasztonyi Barnabás –Glázer Márió – Pintér Dániel József kormányos: Tóth Dániel

Felkészítő edzők: Biró-Lakó Szandra és Alföldi Zoltán

Íme a teljes bejegyzés, sok-sok fotóval:

Kapcsolódó témák: #evezés | #GYAC |