NB II-es bajnokság

Megfordította a meccset az ETO a Csákvár ellen

Fotó: WKW ETO FC
Győr+
2020.09.27. 20:49

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a WKW Győri ETO FC a Csákvár otthonába látogatott, ahol két ellentétes félidő után a második játékrészben mutatott teljesítménye alapján megérdemelten győzött.

A mérkőzést a hazai csapat kezdte bátrabban, próbálták magukhoz venni a kezdeményezést. Leginkább a jobb oldalukon építettek támadásokat, a védőink mögé lőtték be a labdákat a gyors szélsőjüknek. Negyedóra elteltével feljebb tolta a játékot az ETO, többet volt a labda az ellenfél térfelén, ennek ellenére mindkét csapat a biztonságos játékot helyezte előtérbe – számolt be a találkozóról az ETO FC hivatalos oldala.

Összességében a Csákvár volt aktívabb az első félidőben, a játékuk a 40. percben góllá is érett. Hat méterre a kapunktól Madarász elé került a labda, aki állítás nélkül lőtt, egy menteni igyekvő védő lábán megpattant, így Gundel-Takács nem tudott hárítani 1-0.

A második félidőre egy teljesen más felfogású győri csapat jött ki. Két perccel a kezdés után érkezett is az egyenlítés, Lipták előre ívelt labdáját a 47. percben Májer fejelte vissza az érkező Szimcso elé, aki a hálóba gurította a labdát 1-1. Szűk negyedórával később megint Májer készítette elő az újabb vendég gólt, ezúttal Vári elé tálalt szintén fejjel, aki közvetlen közelről a kapuba pofozta 1-2. A 69. percben már maga Májer volt a befejező, egy szép csel után a bal oldalról középre húzott, majd a rövid alsóba lőtt 1-3.

A második félidő alapján abszolút rászolgált az ETO a három pontra, így továbbra is menetel a csapat Csató Sándorral.

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #sport | #WKW ETO FC |