Még nem eredményekben gondolkodik a vívó

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2020.03.04. 15:54

Egyelőre nem eredményekben gondolkodik Szász-Kovács Emese, hanem azt szeretné, ha a régi érzések visszatérnének a páston, már a budapesti párbajtőr Grand Prix-n is.

“A vuhszi világbajnokságon, 2018 júliusában vívtam legutóbb versenyen – mondta a riói olimpiai bajnok, akinek gyermekei születése után a hétvégi lesz az első viadala. – Sokáig a visszatérésben sem voltam biztos, hiszen ikerszülésen vagyok túl, nem tudtam, lesz-e energiám, kitartásom, és a plusz kilókat is le kellett adni.”

Elmondta még, hogy egyszer csak elkezdett hiányozni neki a mozgás, és a családdal egyeztetve úgy döntött, megpróbálja kiharcolni az olimpiai részvételt. Tavaly augusztusi szülése után hat és fél héttel kezdte el a fizikai edzéseket, december elején pedig már iskolázott is.

“Január közepén már asszókat is vívtam, Siklósi Gergelytől csak 15-11-re kaptam ki, de lehet, hogy kímélni akart engem – utalt az aktuális világbajnok elleni edzőmérkőzésére. – Fejben az elejétől kezdve megvolt minden, csak az okozott nehézséget, hogy összerakjam a mozgásomat.”

Elárulta, hogy jelenleg hetente öt edzésen vesz részt, de napi kettő egyelőre még nincs.

“A második edzés a gyerekekkel való foglalkozás” – hangsúlyozta, mert figyel arra, hogy a család élete se sérüljön.

A budapesti versenyek közül kiemelte a 2016-ost, amelyen kivívta a riói olimpiai részvételt.

“De a legszebb emlék a 2008-as, amit megnyertem” – emlékezett vissza a 37 éves vívó.

Kapcsolódó témák: #vívás |