Magyar világsiker: Price Márton Péter feljutott a Mount Everest csúcsára

Győr+ Fotó: Price Márton
2023.05.16. 17:43

Price Márton Péter 29 évesen felért az Everest csúcsára egyetlen oxigénpalack használatával. Ezzel ő lett a hatodik, és egyben a legfiatalabb magyar, aki elérte a világ tetejét. – írja a blikk.hu.

A hegymászó édesanyja, Beatrix elmondása szerint a család nagyon megkönnyebbült, amikor megkapták a hírt, hogy Márton túl van a veszélyen, azaz leért az alaptáborba. Az anyuka hozzátette, hogy fia gyermekkorában megmászta a Mátrát, a Bükköt és a Börzsönyt is, de két évvel ezelőtt vágott bele igazán a hegymászásba.

A Himalájában elsőként a 6119 méter magas Lobuche-t mászta meg, majd tavaly szeptemberben a Manaszlu csúcsára is felért, amivel ő lett az első magyar, aki legyőzte a 8163 méteres hegyet.

Tavaly nagyon kedvezőek voltak az időjárási viszonyok, és Mártonnak Pa Dawa serpával együtt sikerült felérnie az igazi csúcsra, ami egy nagyon nagy teljesítmény volt, hiszen Márton volt az első magyar, aki felért oda. A serpájának is életében először sikerült feljutnia a Manaszlu igazi csúcsára, annak ellenére is, hogy a Mount Everestet már 25-ször megmászta addigra” – mesélte a büszke anyuka az atv.hu-nak. 

Márton végül május 3-án érkezett meg az Everest nepáli alaptáborába, 11 nappal később pedig el is érte a csúcsot.

Amikor felértek a csúcsra, csodálatos idő volt, az égiek velük voltak. Azon az éjszakán gyönyörű csillagos ég alatt másztak, és reggel gyönyörű napsütésben értek fel a csúcsra. Aztán visszafordultak, és egy éjszakára a négyes táborban ragadtak egy hatalmas hóvihar miatt, de szerencsére volt oxigénjük elég. Elmondásuk szerint aludni sem tudtak, de aztán másnap visszaindultak. Nemrég kaptuk a hírt, hogy szerencsésen megérkeztek az alaptáborba és túl vannak a veszélyen számolt be róla Beatrix, aki olyannyira büszke fiára, hogy beszéd közben a hangja is elcsuklott. Arról is mesélt, hogy a Manaszlu megmászása után megígértették Mártonnal, hogy többet nem megy a Himalájára, de fia ekkor azt mondta, még egy alkalmat akar... (Forrás: blikk.hu)

A Komarnicki Gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület hivatalos közösségi oldalán folyamatosan foglalkozott a magyar hegymászóval:

A magyar magaslati expedíciós hegymászó Price Márton Péter a csúcson azt sem felejtette el, hogy gratuláljon a Kecskemét labdarúgócsapatának, akik remek szeznon vannak túl. Márton egy exkluzív videóval köszönte meg, hogy a Fradinak lőtt gólját Tóth Barna és Szuhodovszki Soma is neki ajánlotta fel a siker érdekében.  

Kapcsolódó témák: #extrém sport | #hegymászás |