Fehér trikó

Magyar bringáscsoda a Giro d’Italia-n

Fotó: Valter Attila Facebook oldala
mti
2021.05.11. 19:01

A keddi etapon a magyar Valter Attila fantasztikus versenyzéssel hatodikként ért célba, ezzel az összetett ötödik helyére lépett előre, és átvette a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót. Magyar kerekes háromhetes viadalon még soha sem viselhetett megkülönböztető trikót.

A Piacenza és Sestola közötti 187 kilométer során három kategorizált emelkedő és mintegy 3000 méter szintkülönbség várt a mezőnyre a szakadó esőben. Egy nagy, 25 fős szökevénysor lépett meg a főmezőnytől, amiben a 22 esztendős, tavaly Tour de Hongrie-győztes Valter mellett Dina Márton is ott volt. A csoport hat percnél is nagyobb előnyt épített ki, majd hárman – a belga Quinten Hermans, az észt Rein Taaramäe és a dán Christopher Juul Jensen – a szökevényektől is elszakadtak.

Az etap utolsó 50 kilométerén három emelkedő várt a kerekesekre – közte két kategorizált -, amely alaposan összekuszálta az állást. A háromfős szökevénycsoport előbb kétfősre olvadt, majd Valter és Dina – immáron az utóbbi nélkül – csoportja az utolsó kaptatón őket is utolérte.

Ekkor Dombrowski (UAE) állt az élre, akinek tempójával senki nem tudott versenyezni, így a 29 éves bringás pályafutása első szakaszgyőzelmét szerezte Grand Touron. Mögötte a korábban defekt miatt lemaradó, de az utolsó emelkedőn nagyot hajrázó olasz Alessandro De Marchi (Israel Start-Up Nation) lett a második, ezzel pedig átvette az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót honfitársától, Filippo Gannától.

Valter Attila végül 44 másodpercet kapott a győztestől és a hatodik helyen ért célba, az összetettben pedig egyperces hátránnyal az ötödik helyről várhatja a folytatást, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint Egan Bernal vagy Vincenzo Nibali. Teljesítményével megszerezte a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót is. Az eddigi legjobb magyar eredmény nem időfutamon – éppen tavaly Valter révén – egy kilencedik hely volt Grand Tour-szakaszon.

A végére elfáradó Dina végül 4:07 perces hátránnyal a 44. helyen zárt, összetettben pedig a 88. helyre jött fel.

Kapcsolódó témák: #Kerékpárverseny | #sport |