Női kosár

Legyőzte a Győrt a Sopron, ők a finalisták

MTI Fotó: Vig Norbert
2023.03.10. 06:51

A PEAC után a házigazda Sopron Basket jutott be a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa pénteki fináléjába, mivel a második elődöntőben legyőzte a Győrt. A győri lányok pénteken játsszák bronzmérkőzésüket.

A csütörtök esti meccs favoritja egyértelműen az Euroliga-győztes és magyar bajnok hazaiak voltak, akik szombaton az NB I-ben 72-62-re nyertek Győrben.

Az MK-ütközet 13-13-ig volt kiegyenlített, ekkor egy vendégpontra 11 érkezett válaszul, főként a szerbekkel kétszeres Európa-bajnok Jelena Brooks révén. A második negyedben felzárkóztak a Rába-partiak, ám ekkor újabb hazai roham következett, 16 pontra nőtt a különbség, a nagyszünetben pedig 46-33 volt az állás.

Fordulás után 8-2-vel kezdtek a 11. kupaaranyukra hajtó soproniak, és noha a túloldalon a válogatott Dubei Debóra 17. pontjával a mezőny legjobbjává lépett elő, egyre inkább eldőlni látszott a meccs. A 72-58-ról induló zárószakaszban a vendégek már csak 10 pontra tudták csökkenteni hátrányukat, így a hazai siker nem forgott veszélyben. A találkozó legjobbja Dubei lett 24 ponttal.    

A pénteki helyosztókon a győriek a DVTK-val csapnak össze a harmadik helyért, majd este a legutóbb ezüstérmes Sopron és a tavaly negyedik helyezett PEAC vívja a döntőt a Novomatic Arénában.
    
Eredmények: Killik László női Magyar Kupa, elődöntő: Sopron Basket-SERCO UNI Győr 87-68 (24-17, 22-16, 26-25, 15-10)

Korábban: NKA Universitas PEAC – DVTK-Hun-Therm 76-72 (19-27, 25-16, 21-17, 11-12)
    
A pénteki helyosztók programja:    
Bronzmérkőzés: DVTK-Hun-Therm – SERCO UNI Győr 17.00
Döntő: Sopron Basket-NKA Universitas PEAC 20.00

Kapcsolódó témák: #kosárlabda | #női kosár | #SERCO UNI Győr |