Hirdetés
Egyértelműen irányított az ETO, de sajnos 1:0-ás vereség lett a vége

Külső körülmények sem segítettek

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2020.10.05. 06:40

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában hazai pályán fogadtuk a Szentlőrinc csapatát. Mindvégig mi irányítottuk a mérkőzést, de sajnos emberhátrányban vezetést tudott szerezni az ellenfél, amit meg is tartott a meccs végéig, így egy gólos vereséget szenvedtünk.

Hirdetés

A továbbra is eltiltott Priskin Tamás pótlását a csatársorban ezúttal is Vári Barnabással oldottameg Csató Sándor, aki a Csákvár ellen meggyőző teljesítményt nyújtott ezen a poszton, ráadásul akkor góllal hálálta meg a bizalmat. Ezen felül Szuhodovszki Soma játékára nem számíthatott sérülés miatt a vezetőedző.

Egyértelmű ETO fölényben kezdődött a mérkőzés. Mindjárt az első öt percben három nagy helyzetünk volt, Májer kétszer került lövő helyzetbe, első alkalommal centikkel kerülte el a kaput a labda, második próbálkozásra pedig a felsőlécet találta el. Emellett Berki állt közel a gólszerzéshez, ő is a kapufát találta telibe. Több hosszú indítással is próbálkoztunk, mindkét szélen veszélyesen játszott Szimcso, illetve Májer. Aztán huszonöt perc elteltével a Szentlőrinc veszélyeztetett, egy támadáson belül Gundel-Takácsnak háromszor kellett játékba avatkoznia, bravúrral mentette meg a csapatot a góltól.

Hirdetés

Egész félidőben a győriek akarata érvényesült, de sajnos a 35. percben megfogyatkozott a csapat. Kerkez három percen belül két sárgát is begyűjtött, így a folytatásra tízen maradtunk. A második félidő egy vendég góllal indult, a 46. percben az öt és felesen belül kavarodás alakult ki, ami után Torvund közvetlen közelről a kapuba juttatta a labdát 0-1. A folytatásban sem tört meg az ETO lendülete, sorra alakította ki a helyzeteket, még emberhátrányban is. A 63. percben Hleba Tamás Májer Milánnal szemben szabálytalankodott, aki ezért megkapta a második sárgáját is, így a továbbiakban újra egyenlő létszámban voltak a csapatok. A Szentlőrinc látványosan tördelte a játékot, húzta az időt. Csató Sándor kihasználta az összes csere lehetőségét a hajrára, így rohamoztunk az utolsó tíz percben.

A hosszabbítás utolsó pillanataiban következett egy erősen véleményes játékvezetői döntés. A vendégek kapusa kézből végzett el egy kirúgást, a tizenhatos előtt álló Farkas Balázsról pedig a hálóba került a labda. Az eset után a játékvezető megadta a gólt, de az asszisztens jelzett, aki szabálytalanságot látott és végül nem ítélt gólt Barna Gábor. Az eset után több ideig állt a játék, ez alatt Stark Péter edző piros lapot kapott.

Csató Sándor: Jól kezdtük a mérkőzést, rúgtunk három kapufát. Minél gyorsabban gólt szerettünk volna szerezni abban bízva, hogy attól esetleg a fegyelmezett védelmük egy kicsit fellazul. A kiállítás után át kellett szerveznünk a játékunkat, de ettől függetlenül a csapat nagyon jól küzdött. Ez sajnos már a második eset, hogy külső tényezők miatt veszítünk pontokat. Először a Békéscsaba ellen egy jogos tizenegyes maradt el, ami után Priskin Tamást négy mérkőzésre eltiltották, most pedig egy olyan történt a végén, ami már előfordult a történelemben, mint szabályos gól, nekünk mégsem adták meg.

Sluka Marián: Az történt a pályán, amire készültünk. Tudtuk, hogy az ETO egy nagyon masszív csapat, amelyik főleg az előre ívelt labdákkal próbál veszélyeztetni. Az első húsz percben meg is tapasztaltuk a Győr erősségeit, amikor is rúgtak három kapufát. Nekünk is voltak lehetőségeink az első félidőben, de ezek sajnos kimaradtak. A mérkőzés ezen szakaszában szerencsénk volt, nem tudott gólt szerezni a hazai csapat. Onnantól kezdve, úgy gondolom kiegyenlítődött a játék. A második félidőre bele kellett nyúlni a meccsbe, beküldtem egy fiatal játékost Torvund személyében, aki ezt góllal hálálta meg. Ami eddig hiányzott a játékunkból, az a fegyelmezett védekezés. Ez ma megvolt, ennek köszönhetően meg tudtuk tartani az egy gólos előnyünket. Idegenben vertünk meg egy nagyon jó és masszív csapatot.

A játék képe alapján az ETO minimum a döntetlenre rászolgált volna, hiszen végig uralta a mérkőzést, ezt bizonyítja a mérkőzés után a szurkolók vastapsa is.

Forrás: ETO.hu

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás |
likeold
a fb oldalunkat