Kajak-kenu válogató

Kozák duplázott, egyesben Tótka, Varga és Takács nyert

MTI
2021.05.29. 19:10

Kozák Danuta az egyes után Bodonyi Dórával párosban is nyert Szegeden a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés a tét, míg a többi szombaton lebonyolított ötkarikás számban Tótka Sándor, Varga Ádám és Takács Kincső diadalmaskodott.

A férfi kajakosok sprintversenyében – amelyben az esetleges pályaelőnyök elkerülése miatt mindössze hárman csaptak össze a döntőben – Tótka magabiztos teljesítménnyel nyert. Csizmadia Kolos ugyan sokáig csatázott vele a győzelemért, de az UTE sportolója végig bírta a saját maga által diktált remek tempót, így már készülhet Tokióra.    

Tótka a befutó után elmondta: az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett a mentális felkészülésre, ennek pedig meglett az eredménye.   

 “Tudtam, hogy milyen pályát kell ma jönnöm, sajnos nem tudtam megvalósítani, mert maradt benne még egy kicsi. De örülök, hogy nyertem” – fogalmazott a 26 éves kajakos.    

Ezer méteren ugyancsak hárman, a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint, a tavalyi országos bajnokságon őt legyőző Varga Ádám, valamint Noé Bálint szállt vízre a fináléban. Kopasz és Varga fordulatos, nagy párharcot vívott egymással. Sokáig a KSI-s Varga vezetett, 750 méterhez pedig teljesen egyszerre érkeztek. A hajrában aztán úgy tűnt, Kopasznak sikerül ellépnie, de riválisa jól osztotta be az erejét, visszatámadott, így végül ismét sikerült legyőznie a világbajnokot.      

“Nagyon szoros volt a verseny végig, nagyon örülök, hogy sikerült nyernem. Két éve az a célom, hogy kijussak Tokióba, ezt most sikerült megvalósítanom. Nagyon sok munka van ebben” – mondta a 21 éves sportoló.     

Kopasz úgy nyilatkozott az M4 Sportnak, hogy úgy érzi, mindent jól csinált, de ezúttal Varga jobb és erősebb volt, ezzel együtt reméli, hogy ebben a számban ő is ott lehet majd az olimpián, miután most először egyesben és párosban egy nemzet két-két egységet is indíthat.    

A nőknél 500 méter párosban a pénteken egyesben győztes Kozák Danuta és mögötte második Csipes Tamara ismét nagy csatát vívott egymással, előbbi Bodonyi Dórával, utóbbi megszokott társával, Medveczky Erikával ült egy hajóban. A kilences finálé e két kettős különversenyét hozta, a táv első felében a honvédos duó vezetett, de aztán Kozákék beleerősítettek, s ugyan csak néhány centiméterrel, de ők értek előbb a célba.    

“Másfél-két hete alakultunk meg, tehát ez volt versenykörülmények között az első pályánk. A technikai minimumot teljesítettük, nem borultunk be, nem támasztottunk le, de ennél szerintem tudunk jobbat és többet. Nekem újdonság, hogy én sztrókolok, ezt még egy kicsit tanulnom kell, és sokat kell még dolgoznunk” – értékelt az FTC ötszörös olimpiai bajnoka, a 34 éves Kozák Danuta, aki az egyes mellett ebben a számban is ötkarikás címvédő.    

Női C-1 200 méteren Takács Kincső diadalmaskodott klub- és párostársa, Balla Virág előtt. A két versenyző 500 párosban már korábban kivívta a tokiói részvétel jogát.      

A hétvége nemcsak az olimpiára, hanem a jövő heti, poznani Eb-re is válogat, a tokiói csapat a kontinensviadal után alakul majd ki véglegesen.    

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):
 férfiak:
    K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Tótka Sándor (UTE) 34.173 mp
2. Csizmadia Kolos (INTER-ÉPFU AVSE) 34.473
3. Nádas Bence (MVM Szegedi VSE) 34.740
    K-1 500 m:
1. Vajda Bence (Atomerőmű SE) 1:41.036 p
2. Radics Krisztián (Óbudai Ganz VSE) 1:41.598
3. Szendy Márk (MVM Szegedi VSE) 1:41.741
    K-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Varga Ádám (KSI SE) 3:27.680 p
2. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:28.270
3. Noé Bálint (Budapesti Honvéd) 3:38.127
    C-1 500 m:
1. Fekete Ádám (UTE) 1:50.804 p
2. Korisánszky Dávid (MTK) 1:51.295
 és Kiss Balázs (Dunaferr) 1:51.295
    C-2 500 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:39.218 p
2. Kollár Kristóf, Hodován Dávid (Atomerőmű SE) 1:43.052
3. Laczó Dániel, Kovács Máté (MVM Szegedi VSE, Dunaferr) 1:44.985

 nők:
 K-2 500 m (olimpiai szám):

1. Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (FTC, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:39.625 p
2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd) 1:39.777
3. Hagymási Réka, Csikós Zsóka (Budapesti Honvéd, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:43.715
    C-1 200 m (olimpiai szám):
1. Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 47.581 mp
2. Balla Virág (Graboplast Győri VSE) 48.057
3. Horányi Dóra (UTE) 48.804

A további program:
vasárnap:
előfutamok 9.30, döntők 15.05

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #sport |