Tokióból jelentjük

Kopasz Bálint: ennek a párosnak szép jövője van

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nagy Roland
2021.08.05. 07:09

A győri Kopasz Bálint Nádas Bencével egy hajóban evezve úgy lett negyedik a K2 1000 méteres döntőben, hogy ez a kettős viszonylag rövid ideje edz együtt.

“Nagyon boldog és elégedett vagyok, hiba nem volt egyik futamunkban sem. Gyönyörűen, dinamikusan végigmentünk, egyszerre eveztünk, szépen le tudtam követni a Bencét. Már az óriási eredmény volt, hogy bejutottunk a döntőbe, úgy, hogy az elmúlt két hónapban edzettünk párszor együtt, a válogató óta pedig helyet is cseréltünk, hiszem most én ülök hátul. Olyan ellenfeleket előztünk meg, akik évek óta, összeszokottan készülnek az olimpiára” – értékelte a futamot Kopasz Bálint.

A felkészülés rövidsége miatt ez egy óriási siker. Ha valaki két hónapja ezt mondja, hogy negyedikek leszünk az olimpián, nem értettem volna mit beszél. Ebben a három darab ezer méterben, amit itt mentünk Tokióban, nem volt hiba. Még nem tudtam felfogni” tette hozzá Nádas Bence, akitől azt is megkérdeztem, van- e jövője ennek a párosnak, terveznek-e hosszútávon.

“Mindketten erőnk teljében vagyunk, húszas éveinek közepén, ennek a párosnak van jövője, és ha sokat edzünk együtt, tudunk még fejlődni” – válaszolta Bence, de ezen a véleményen van Kopasz Bálint is.

“Több pályát kell együtt menni, és össze kell szokni teljesen. A tökéletes együtt mozgásba rengeteg munka belemegy, ezt kell tovább fejleszteni” – mondta Bálint.