
Nemzetközi előkészületi mérkőzésen, Bécsben, jó iramú találkozón, értékes győzelmet aratott egy BL-induló ellen női labdarúgó csapatunk.
First Vienna – ETO FC Győr 1-2 (0-2)
ETO: Borok – Öreg, Kovács L., Nagy F., Frajtovic, Süle, Abambila, Savanya, Sali, Kocsán, White.
II. félidő: Krizsan – Farkas, Smuk, Topalov, Jánosi, Ézsely, Halmai, Kern, Laposova, Feil, Németh V. Edző: Dörnyei Balázs.
Gsz.: Kocsán 2.
A felkészülési időszak legkeményebb napjaiból érkezett a mérkőzésre a zöld-fehér együttes, amely remek első félidőt produkálva, játékban és a helyzetek kialakításában is felül múlta a hazai csapatot. A győri fölény a 29. és a 42. percben érett góllá, mindkét esetben Kocsán Petra pazar megoldása eredményezte a találatot.
Fordulás után teljesen kicserélte csapatát az ETO, de a győri fiatalok lelkes, harcos játékkal, megtartották az előnyt.
Az ETO számára remek felmérő volt a sikeresen megvívott találkozó. A lányok jövő szombaton is Bécsbe utaznak, ahol majd az Austria Wien lesz a következő ellenfél.
Dörnyei Balázs a mérkőzés után nyilatkozott az eto.hu-nak: „Fárasztó heteken vannak túl a játékosok, de bíztató, hogy az újonnan gyakorolt dolgainkat viszontláthattuk a mérkőzésen.”