NBI

Kisvárdán maradtak a Gyirmót újabb bajnoki pontjai

Fotó: Győr+Archív, O. Jakócs Péter
mti
2021.08.07. 07:45

A Kisvárda 2-1-re nyert a vendég Gyirmót ellen a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Nem esett egymásnak a két csapat, negyedóra elteltével azonban a hazaiak enyhe mezőnyfölénybe kerültek, a vendégek pedig többnyire ellentámadásokból próbáltak veszélyeztetni.

A játékrész közepén intenzívebbé vált a mérkőzés, mindkét oldalon akadt egy lesen elakadt veszélyes támadás, de egyébként nem alakult ki komoly helyzet. Bő fél óra elteltével jutottak vezetéshez a kisvárdaiak, akik ekkor éppen egy gyirmóti akciót megakasztva kontrából voltak eredményesek. Nem sokáig örülhettek azonban: szabadrúgás után csúsztatásból gyorsan egyenlített a vendégcsapat.

A félidő hajrájában Ötvös sárga lapot kapott, majd videoelemzést követően a játékvezető ezt visszavonta, és pirosat mutatott fel, mert a hazaiak középpályása beletalpalt Nagy vádlijába.

Kisvárda Master Good-Gyirmót FC Győr 2-1 (1-1)

A második félidőből tíz perc telt el, amikor visszavette a vezetést az emberhátrányban játszó Kisvárda. Ezután sokat támadott a Gyirmót, akadtak is egyenlítési lehetőségei, de ezekkel nem tudott élni. Egyre jobban betömörült saját kapuja elé a hazai együttes, és szervezetten védekezve őrizte az eredményt.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás | #NBI. |