Az ETO FC harmadik felkészülési mérkőzésén az Izraeli Maccabi Haifa gárdáját fogadta hazai pályán, ahol kétgólos vendég győzelem született.
Támadólag léptek fel a hazaiak a Konferencia Liga-induló, izraeli bronzérmes Maccabi Haifa ellen. A 10. percben Bánáti beadását Bumba vágta a kapu fölé nagy helyzetben. A 13. percben vezetést szerzett a vendégcsapat: Heitor nagy hibáját Dolev Haziza használta ki. A 17. percben egy oldalszabadrúgást követően Seck Abdoulaye ugrott fel zavartalanul, pontos, erős fejese a kapuban kötött ki. A bekapott gólokat követően azonnal jöhetett volna a szépítés, de Vianna labdája nem találta el az üresen érkező Bánátit. Fél óra elteltével rendezték a sorokat a győriek, de csak kisebb helyzetek adódtak Bumba, Vingler és Vitális előtt is. Gól már nem született az első félidőben.




A második játékrész elején kicsit feljebb tolta a csapatot Borbély Balázs. A 49. percben Tóth és Bánáti kombinációját követően Njie lőhetett, lövését a tizenhatoson belül blokkolták. A játékrész első harmadában sokkal dinamikusabban és gyorsabban játszott a csapat, de a nagy helyzetig nem jutott el. A „sorcserét” követően a játék minősége visszaesett, ezt követően pedig egyik kapu sem forgott veszélyben. A hosszabbításban még Herczeg előtt adódott nagy lehetőség, de ez sem eredményezett gólt.

ETO FC – Maccabi Haifa (izraeli I.): 0-2 (0-2)
ETO Stadion, zártkapus mérkőzés. V.: Drabon.
ETO FC: Petras (Megyeri, a 60. percben) – Tóth (Bíró a 60. percben), Heitor, Krpic (Boldor), Vianna (Stefulj, a félidőben), – Vitális (Ouro, a 60. percben), Décsy (Gavric, a félidőben), Vingler (Anton, a 60. percben), – Bumba (Huszár, a 60. percben), Njie (Pyshchur, a 60. percben), Bánáti (Herczeg, a 60. percben)
Forrás: eto.hu
Galéria: MekliZ Fotó