Labdarúgás

Kikapott a Gyirmót és az ETO is

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2020.11.09. 06:51

Nem volt jó hétvégéje a győri focicsapatoknak, hiszen a Gyirmót és az ETO is kikapott.

A Gyirmót FC Győr hazai pályán, tv-s meccsen fogadta a Nyíregyháza csapatát. A hideg idő és az egyre nagyobb köd is nehezítette a játékot, amely a 70. percig gól nélküli döntetlent mutatott. Ám ekkor egy kipattanó labdára érkezett Hornyák, aki Rusák Edvárd kapujába juttatta a labdát, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

Galéria: Vig Norbert

A WKW ETO FC Győr Szolnokra utazott, hogy megszerezze a soron következő győzelmét, azonban sajnos a hosszabbításban mégis a Szolnok diadalmaskodott s alakította ki a 2-1-es végeredményt.

Csató Sándor vezetőedző egy sikeresen megvívott bajnoki mérkőzés után abban a reményben küldte pályára csapatát, hogy folytatni tudják a Siófok ellen megkezdett sikeres időszakot. A lehetőségek meg is voltak az újabb három pontra, de a szerencse sajnos ma nem állt a zöld-fehérek mellett.

Sokkal aktívabban és agresszívabban kezdte a győri csapat a mérkőzést. Az első ziccerre nem is kellett sokat várni, Berki centerezése után Priskin Tamás állt szemben Molnár-Farkas kapussal, belsővel elvégzett lövésére azonban leért a kapus, és nagy bravúrral megmentette a hazaiakat a góltól.

Továbbra is többet birtokolta a labdát a zöld-fehér csapat és nagyrészt a hazai térfélen folyt a játék. A Szolnok első nagy helyzete a 15. perceben alakult ki, amikor Novák Csanád fejét találta meg egy beadás, de a támadó az öt és felesről nem talált kaput, így a labda érintés nélkül elhagyta a játékteret.

Grafika: eto.hu

Az első játékrészben Berki volt különösen aktív, mellette Bagi szép szerelésekkel és magabiztos megoldásokkal vétette észre magát.Az ETO uralta a játékot, ami meglátszott azon is, hogy rengeteg szögletet végezhetett el az első negyvenöt perceben.

A mérkőzés 27. percében Kerkez Milos gyönyörűen játszotta tisztára magát, levitte a labdát az alapvonalig, visszagurítása Szimcso felé érkezett, de a védők ki tudták vágni előle a játékszert.

Aztán a 31. perceben jött a hidegzuhany. A Szolnok szinte a semmiből szerzett vezetést. Egy középre gurított labdát Berdó Péter becsúszva vágott a léc alá, ezzel vezetett a hazai csapat 1-0. A gól után valamelyest kiegyenlítődött a játék, ez két szolnoki helyzetben is megmutatkozott. Először Kurdics, majd Novák nyert meg egy futóversenyt, miután lőni tudtak, de mindegyik alkalommal menteni tudott az ETO, így gól nem született egyik akcióból sem.

A második félidőben is az folytatódott, ami a szünet előtt történt. Ment előre a vendég csapat, járatta a labdát, de komolyabb helyzetet a 60. percig nem sikerül kialakítaniuk. Aztán negyedóra elteltével egy szép támadást vittek végig. Májer lépett ki a labdával, a mellette érkező Berki elé tálalt, aki remekül vette észre a kapu elé berobbanó Priskint, de csapatkapitány centikkel lemaradt a beadásról.

A 77. percben már góllá érett az ETO fölény. Egy kifejelt labdára Berki csapott le elsőként a tizenhatoson, majd gyönyörűen lőtte ki a bal alsó sarkot 1-1.

Az egyenlítés után még inkább a vendég csapat irányított, a legnagyobb lehetőség egy szöglet után alakult ki, amikor Temesvári tudott fejelni, de Molnár-Farkas ismét bravúrral védett.

Ahogy az első félidőben, úgy ebben a játékrészben is hidegzuhanyként érkezett a hazaiak találata. Novák Csanád másodpercekkel a mérkőzés vége előtt érkezett egy jól belőtt labdára és fejelt a léc alá, ezzel kialakítva a végeredményt 2-1. (Forrás: eto.hu)

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás | #WKW ETO FC |