Labdarúgó NB I

Kiesett a Gyirmót az élvonalból

Illusztráció: Pixabay
MTI
2022.05.07. 18:59

Lefújták a Budapest Honvéd - Mezőkövesd mérkőzést. Az eredmény pedig azt jelenti, hogy a Gyirmót FC Győr már biztosan búcsúzik az NB1-től.

A Budapest Honvéd úgy játszott gól nélküli döntetlent a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján, hogy a 38. perctől emberhátrányban volt. A kispestiek pontszerzésével biztossá vált, hogy a Gyirmót FC Győr lesz az egyik kieső.

A gyenge iramú első félidőben a kispestiek némi mezőnyfölényét veszélyes kontráival ellensúlyozta a Mezőkövesd, amíg a hazaiak előtt csak lehetőségek adódtak, addig kapusuk, Szappanos két alkalommal bravúrral hárított. A Honvéd a 38. percben létszámban megfogyatkozott, Machach 13 perc alatt gyűjtött be két sárga lapot.

A szünet után a Mezőkövesd kihasználva létszámfölényét irányított, de a saját tizenhatosának előterébe szorult Honvéd szívósan és hiba nélkül védekezett. A felvonás felétől aztán a hazaiak is bátrabb játékra váltottak, kimerészkedtek a térfelükről, akciókat vezettek és helyzeteket is kidolgoztak. A végén ők álltak közelebb a gólszerzéshez, de közben kinyílt a védelmük, így a Mezőkövesd előtt is adódott lehetőség, az eredmény azonban nem változott.

A Honvéd immár hét forduló óta nyeretlen a pontvadászatban: három vereség mellett negyedszer ért el döntetlent. A kispestieket irányító Nebojsa Vignjevic, valamint a mezőkövesdiek szakvezetője, Supka Attila aktuális csapatával hatodszor mérkőzött meg egymással, és hatodszor végeztek döntetlenre, ezeken ötödször nem esett találat.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás |