Kiemelkedő eredményeket értek el a győri triatlonisták

Pécskai István Fotó: Kis Tri /Facebook
2023.06.07. 15:35

Kiválóan szerepelnek a különböző versenyeken az ifjú győri triatlonisták. Több első, második és harmadik helyezést is elértek az elmúlt időszakban rendezett országos bajnokságokon. A Kis Tri Győr egyesületben jelenleg húsz utánpótlás korú gyermek nevelkedik.

,,Büszkék vagyunk a gyermekek teljesítményére. Szeretnénk, ha a győriek látnák, hogy milyen remek eredmények születnek ebben a sportágban. Egyúttal igyekszünk felkelteni a szülők és a gyermekek figyelmét, illetve érdeklődését, hogy már fiatalon érdemes megismerkedni a triatlonnal. A nyáron lesz majd bemutatónk, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a biciklizést, az úszást és a futást is. A versenyzőink egyébként jellemzően nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskednek, nagyon intelligensek, négyesnél rosszabb jegyük nincs az iskolában” – árulta el Harcsáné Auerbach Petra, a Kis Tri Győr szárazföldi edzője, aki várja a gyerekek jelentkezését.

A szakember szerint 8-9 évesen már el lehet kezdeni triatlanozni. A legügyesebb versenyzőjük, Szabó Levente 11 esztendősen próbálta ki először a sportágat, négy évvel később pedig már jó esélye van bekerülni a Heraklész-válogatottba.

A győri triatlonisták eredményei:

Sport XXI szakaszos aquatlon regionális döntő, Komárom:

2015 lány 1. Kovács Petra
2015 fiú 1. Jósvai Máté
2014 fiú 2. Szabó Dávid és 8. Neszmélyi Ákos
Újonc 2. 2012 lány 9. Jósvai Sára
2012 fiú 2. Gasztonyi-Maller Kristóf
Gyermek 2011 fiúk 8. Molnár Gyula
2010 fiúk 1. Németh Dorián és 4. Jósvai János
Serdülő 2009 lány 6. Nagy Adél
2009 fiú 7. Prekopecz Márton
2008 lány 3. Szász Csenge
2008 fiú 1. Szabó Levente

Csapateredmények:

  1. hely újonc 1. fiúk
  2. hely gyermek fiúk
  3. hely serdülő lányok

Duatlon ranglistasorozat aktuális állomása, Iszkaszentgyörgy:
Szabó Levente, serdülő korosztályos versenyző végig dominálva, 1 perces előnnyel első helyen ért célba
Molnár Gyula, fiatal gyermek korosztályos versenyző pedig magabiztos teljesítménnyel lett 4. korosztályában

Mezei futó diákolimpia országos döntő, Gödöllő
Szabó Levente (2008-2009) 1.
Németh Dorián (2010-2011) 23.

Duatlon-ob, Balatonboglár:
Megszerezte az egyesület első korosztályos bajnoki címét Szabó Levente serdülő korosztályban
Szász Csenge serdülő korosztályban 5. lett.
Szabó Dávid újonc 1. korosztályos versenyző 3. helyen végzett.
Németh Dorián 11., Molnár Gyula 13. helyen végeztek.

Sport XXI. szakaszos aquatlon országos döntő, Gödöllő:
Újonc 1. Szabó Dávid (kat.: 6. újonc 1b: 6.)
Serdülő
Szabó Levente (kat.: 2.!, serdülő 2: 2.)
Szász Csenge (kat.: 13., serdülő 2: 5.)

Tisza Triatlon, utánpótlás ranglista, Tiszaújváros:
Aquakid Jósvai Máté 8 éves csapattag ügyes versenyzéssel 4. helyen végzett a legkisebbek kategóriájában.
Újonc 1. kategóriában Szabó Dávid (9 éves) 4. helyen végzett.
Serdülő korosztályban:
Szabó Levente 1. hely, Szász Csenge 8. hely, Nagy Adél 37. hely.
Ifi fiúk között Gasztonyi-Maller Bence a 44., majd Nagy Henrik a 46. helyen.

Klubcsapat-ob, Tiszaújváros:
Serdülő lányok: Laposa Kitti, Nagy Adél, Szász Csenge trió nagyszerű versenyzéssel a 8. helyen ért célba a 24 csapatból 31:23 összidővel.
ifjúsági fiú csapat állt rajthoz: Gasztonyi-Maller Bence, Nagy Henrik, Tapolcsányi Zalán trió tisztesen helyt állt és végül 9. helyen értek célba 1:10:10 idővel.

Triatlon ranglistasorozat következő állomása, Lengyeltóti:
Serdülő korosztály
Szabó Levente 4. hely, idő: 40.07
Szász Csenge 11. hely, idő: 44.52
Ifjúsági korosztály
Nagy Henrik 27. hely, idő: 01:12:51

Következik: Zalaegerszeg, Fadd-Dombori, Pécs (ob) és az őszi duatlonversenyek.
Vezetőedző: Kis Gyula. Edzők: Kármán Éva, Harcsáné A. Petra és Kutács Zsolt.

Kapcsolódó témák: #Triatlon |