Kersch Ferenc a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke

Fotó: MRSZ Facebook oldala
MTI
2022.09.27. 21:05

Egyhangúlag Kersch Ferencet választotta a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnökévé a testület keddi rendkívüli küldöttgyűlése.

Az MRSZ honlapjának beszámolója szerint a rendkívüli küldöttgyűlésen – amelynek egyetlen napirendi pontja volt – a 71 küldöttből 50-en voltak jelen, közülük 49-en – egy tartózkodással – az egyetlen jelöltként induló, eddig sportigazgatóként dolgozó Kersch-re voksoltak.

Az új elnök még a szavazás előtt arról beszélt, tapasztalatai alapján, egykori kézilabdázóként tisztában van azzal, hogy egy sportágban ritkán fogadnak be olyan személyt, aki kívülről érkezett, ő azonban már hat éve benne van a röplabdában is, először, mint a szövetség jogásza, négy éve pedig mint az MRSZ sportigazgatója.

Hozzátette, megválasztása esetén a továbbiakban teljes figyelmével a röplabdázásra koncentrál, egészen addig, ameddig erre szükség van. Kijelentette, amennyiben sikerül nála alkalmasabb személyt találni a tisztségre, “természetesen azonnal átadja a helyét”.

A jogász végzettségű Kersch Ferenc a kézilabdaszövetségnél 2002 és 2018 között több pozícióban dolgozott – volt főtitkár-helyettes és főtitkár is -, 2018 óta pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportigazgatója is.

Kersch elődje, Kovács Ferenc hét év után augusztus 31-i hatállyal távozott az elnöki székből.

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó témák: #röplabda |