Kerékpáros ügyességi program a KisTri Team szervezésében – a triatlon felé vezető út

Győr+ KisTri Team
2025.10.17. 14:59

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából, az Országos Bringapark Program keretében tartotta meg október elején a KisTri Team SE kerékpáros közlekedést népszerűsítő, szemléletformáló programját a Bácsai–Szitás-dombi Fűvészkert Bringaparkban.

A rendezvény célja a biztonságos kerékpározás alapjainak elsajátítása és a kerékpársport népszerűsítése volt. A résztvevők gyakorlati feladatokon keresztül tanulhatták meg a biztonságos kerékpárkezelés technikáit, valamint ügyességi versenyeken is kipróbálhatták tudásukat. A program során a gyerekek megismerkedhettek a kerékpárral mint sporteszközzel, és betekintést nyerhettek a kerékpársport világába is.

A triatlonban ma már kulcsszerepe van a kerékpáros technikai felkészültségnek. A fiatal versenyzők junior korban is gyakran 40 km/h feletti átlagot tekernek, sokszor bolyban haladva, ahol egyetlen bizonytalan mozdulat is komoly veszélyt jelenthet. Ezért kiemelten fontos, hogy már egészen fiatalon elsajátítsák a biztonságos bringakezelést, a megfelelő testtartást és az egymásra figyelés képességét” – emelte ki Kis Gyula, a KisTri Team SE vezetője.  

A program remek átkötést jelentett a triatlon világa felé, hiszen a triatlonban a kerékpározás nemcsak állóképességet, hanem technikai magabiztosságot is igényel. A KisTri Team célja, hogy a gyerekek ne csak sportoljanak, hanem biztonságosan, örömmel és tudatosan közlekedjenek két keréken.

A szervezők a következő alkalmat november elejére tervezik, amikor a kerékpáros védőfelszerelésekről és az alapvető kerékpár-szerelési ismeretekről lesz szó.

Forrás: KisTri Team

Kapcsolódó témák: #Bicikli | #sport | #Triatlon |