Sport

Júniusban ismét lesz Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivál

Illusztráció: Pixabay
MTI
2022.03.10. 20:01

Húsz év szünet után júniusban ismét megrendezik a valamennyi utánpótlás korosztály képviselőit felvonultató Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivált. A sorrendben ötödik eseménynek Győr ad otthont június 21. és 26. között.

A csütörtöki, nyitó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az esemény Herendi Iván edző ötlete nyomán indult útjára még 1989-ben, majd 1990-ben is otthont adott a fesztiválnak az akkori Budapest Sportcsarnok. Hosszabb szünet után 2000-ben és 2002-ben Tiszaújváros volt a házigazda, és újabb húsz év pihenő után Győrben éled újjá a nagyszabású esemény, amelynek célja a sport mellett a fesztivál jelleg.

A nyári viadalon 69 asztalon a tervek szerint ötven ország 19 évnél fiatalabb asztaliteniszezői öt korosztályban mérik össze tudásukat.

Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke kiemelte: bízik abban, hogy az esemény már nem a pandémia és a háborús helyzet árnyékában zajlik majd. “A Világfesztivállal szeretnénk békegalambot küldeni az égre, jelezve, hogy a sport összeköti az embereket, a világot” – mondta, majd már a nemzetközi szövetség alelnökeként tette hozzá, hogy az eseménnyel a világszövetség is kiemelten foglalkozik.

Herendi Iván ötletgazda, a szervezőbizottság társelnöke hangsúlyozta, hogy ezen az eseményen a teljes magyar utánpótlás nemzetközi tapasztalatot szerezhet, és csapatversenyt is rendeznek a résztvevők számára. Az öt versenynap mellett egy nap felkészítő edzőtábor, valamint edzői szeminárium is szerepel a programban.

Fotó: Radnóti Ákos Facebook oldala

Vigh Zsolt, a paraválogatott szakvezetője, a szervezőbizottság másik társelnöke a sporteseményt övező kulturális programokról beszélt: sétahajózás, állatkert látogatás színesíti majd a győri napokat.

Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere hangsúlyozta, hogy városuk sportváros, több mint tízezren sportolnak versenyszerűen, sokan hobbi szinten. Házigazdái voltak az első Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, és sok már rangos sporteseménynek.

Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező, a Nemzet Sportolója 1989-ben fővédnöke volt az első Világfesztiválnak. “Annyi örömöt kaptam a sportágtól, hogy kötelességemnek éreztem az ügy mellé állni” – mondta, és hozzátette, hogy az első eseményen indult az akkor kilenc éves lánya is, aki azóta is nagy élménynek nevezi a fesztivált.

Az esemény győri arca lesz Görbicz Anita, világbajnoki-ezüst, Európa-bajnoki bronzérmes, Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC sportigazgatója, Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszó, a Győri Úszó SE versenyzője és Szvitacs Alexa para Európa-bajnok, paralimpiai bronzérmes asztaliteniszező, a Club Aréna Győr játékosa.

Már elindult az esemény honlapja, amelyen minden információ, versenyprogram, nevezési lehetőség megtalálható.

Kapcsolódó témák: #asztalitenisz | #fesztivál |