Vizes Eb

Jubilálhat a magyar úszósport a Foro Italicóban

Illusztráció: depositphotos.com
MTI
2022.08.10. 17:29

Csütörtöktől Rómában rendezik a vizes Európa-bajnokságot, melyen a medencés és nyíltvízi úszók mellett a szinkronúszók, műugrók és óriás-toronyugrók mérik össze tudásukat.

A legtöbb magyar éremesély a legendás Foro Italico medencéjében kínálkozik a kontinensviadalon, melyet rendhagyó módon világbajnokság előzött meg másfél hónappal. Az év magyarországi fő versenyének központja a Duna Aréna volt, ahol a tavalyi Eb-t rendezték. A magyarok akkor öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zártak.

“Ismerős az uszoda, jól szoktunk itt szerepelni, tavaly például az ifjúsági Európa-bajnokságon is – nyilatkozott a közmédiának Sós Csaba szövetségi kapitány. – Ugyanakkor az egy nem ismert feladat az edzők számára, hogy hat héttel a budapesti világbajnokság után, amely az év fő versenye volt, hogyan lehet majd formába hozni a sportolókat, meglátjuk, mit lehet ebből kihozni. Azért vannak komoly reményeink, és szerintem mindenképpen több érmet fogunk nyerni, mint a világbajnokságon.”

Az esélyesek közül kiemelkedik az olimpiai bajnok Milák Kristóf, aki a világbajnokságon elképesztő világcsúccsal védte meg címét 200 méter pillangón, ráadásul 100 méter pillangón is első lett – ezzel a magyar medencés válogatott mindkét érmét ő szerezte. A Honvéd klasszisa a vb-n nem úszott bő programot, a kontinensviadalon viszont ezt tervezi: a két pillangó mellett 100 és 200 méter gyorson is rajtkőre áll, valamint a váltók tagjaként is lehet rá számítani.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka saját bevallása szerint nem volt csúcsformában a világbajnokságon, ennek ellenére 400 méter vegyesen, melyen negyedik lett, az egyetlen európaiként került a döntős mezőnybe. A 33 éves klasszisnak így jó esélye van arra, hogy gyarapítsa a nagy világversenyeken eddig szerzett érmei számát (olimpia, vb, Eb), és közelebb kerüljön az általa kitűzött 100-as cél eléréséhez. A jelenleg 96 medálnál járó Hosszú egy aranyéremmel utolérné Cseh Lászlót az egyéni Eb-sikerek tekintetében, ezzel a pályafutását a tokiói olimpiát követően befejező versenyzőt beérve kerülne a magyar örökrangsor élére.

Szabó Szebasztián tavaly az 50 méter pillangón szerzett aranyával pályafutása során először állt a dobogó tetején magyar színekben. A zentai származású úszó a világbajnokságon 50 méter gyorson robbantott, a döntőben mindössze három századdal maradt le a dobogóról, ezzel minden idők legjobb magyar szereplését produkálta ebben a számban. A győriek kiválósága az Európa-bajnokságon éremesélyesként várja a küzdelmeket.

A magyar medencés úszók jelenleg 99 aranyéremnél járnak az Eb-k történetében, az első napon a legjobb esélye Verrasztó Dávidnak lesz arra, hogy megszerezze a jubileumi érmet. A 33 éves úszó 2014 és 2018 között egymást követő három alkalommal nyert 400 méter vegyesen. A világbajnokságon nem indult el, ugyanakkor már abban az időszakban is voltak olyan időeredményei, amelyek alapján mindenképpen harcban lehet a dobogóért. Az Eb-n ráadásul nem lesz ott a Duna Arénában elképesztő idővel győztes új francia sztár, Léon Marchand, valamint a címvédő orosz Ilja Borogyin sem, így Verrasztónak ez nagy lehetőség, élete legjobb idejét pedig pont ebben a medencében úszta még 2017-ben egy Sette Colli versenyen.

Vele kapcsolatban Sós Csaba elmondta, “elképesztően jól néz ki” külsőre, és a római uszodában tartott első edzésen is úgy úszott, hogy “nem akartak hinni a szemüknek”.

Az olasz fővárosban a nyíltvízi úszóknál is többen esélyesek a dobogóra, így például a világbajnokságon a Lupa tavon ezüstérmes váltó, vagy a 25 kilométeren harmadik Gálicz Péter. Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristófnak egyéniben nem igazán sikerült a világbajnokság, és korábban jelezte, itt mindenképpen javítani szeretne.

Mellettük még szinkronúszásban és műugrásban ugranak magyarok a medencébe, előbbi sportágban tavaly Budapesten a highlight kűrben bronzérmet nyertek – igaz, csak három csapat indult. Műugrásban ketten versenyeznek, Mosena Estilla – aki a világbajnokságon három méteren közel volt az elődöntőhöz -, valamint az ifjúsági korú Kovács Eszter.

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #úszás | #vizes eb |