Jászapáti Petra negyedik 1500 méteren

MTI MTI/Illyés Tibor
2023.01.14. 15:33

Jászapáti Petra negyedik helyen végzett 1500 méteren a gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A szegedi short trackes nagyon magabiztos versenyzéssel menetelt a fináléba, mert pénteki selejtezős és szombati elődöntős futamát is megnyerte. Ezúttal szakított szokásos taktikájával, és megpróbált elöl helyezkedni, így 12 körrel a vége előtt élre állt, majd fokozatosan hátrébb csúszott, de nyolc körrel a vége előtt egy újabb jó ritmusváltással visszaszerezte az első helyet.

Ekkor már nagyon komoly tempóban köröztek a versenyzők, ám a futam nagy esélyesei egyesével megelőzték a 24 éves magyar gyorskorcsolyázót: előbb a női mezőny egyeduralkodója, a címvédő holland Suzanne Schulting, majd az olimpiai és világbajnoki érmes belga Hanne Desmet, végül a táv német Eb-ezüstérmese, Anna Seidel került elé. Az élmezőny ebben a sorrendben is haladt át a célvonalon, azaz Jászapátinak két-két váltóval szerzett ezüst- és bronzérem után nem jött össze az első egyéni Eb-érem.

Az egyaránt az elődöntőben kiesett másik két magyar induló közül Somodi Maja 15., míg Sziliczei-Német Rebeka 18. lett.

A férfiaknál Bontovics Balázs a kisdöntőben volt érdekelt, a végig a középmezőnyben helyezkedett, s végül ötödikként ért célba, egy kizárásnak köszönhetően pedig összességében 11. helyen végzett. A fináléban a győzelmet a holland Jens van ‘T Wout szerezte meg a Desmet testvérpár férfi tagja, Stijn Desmet előtt.

Szombaton még 500 méteren küzdenek érmekért a versenyzők, illetve a férfi és női stafétáknál az elődöntőkre kerül sor. Vasárnap az 1000 méter küzdelmeivel és a váltók döntőivel zárul a kontinensviadal.

Eredmények:

férfi 1500 m:
1. Jens van ‘T Wout (holland) 2:19.858 perc
2. Stijn Desmet (belga) 2:19.876
3. Friso Emons (holland) 2:19.977
…11. Bontovics Balázs
…16. Varnyú Alex
női 1500 m:
1. Suzanne Schulting (holland) 2:32.756 perc
2. Hanne Desmet (belga) 2:32.781
3. Anna Seidel (német) 2:32.884
4. Jászapáti Petra 2:33.575
…15. Somodi Maja
…18. Sziliczei-Német Rebeka

Kapcsolódó témák: #Európa-bajnokság | #gyorskorcsolya |