Japán és Costa Rica boríthatja a papírformát az E csoportban

MTI Depositphotos.com
2022.11.30. 11:31

A katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának csütörtöki zárófordulójában még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra, a papírforma alapján ugyanakkor Spanyolország és Németország az esélyes a nyolcaddöntőbe kerülésre.

A legjobb helyzetben a négyest négy ponttal vezető spanyolok vannak, akiknek már egy döntetlen is elég a japánok ellen, sőt, egy vereség is belefér abban az esetben, ha a németek nem hozzák be rajtuk gólkülönbségüket, amely jelenleg nyolc találattal jobb.

A spanyolok történetük során hatszor találkoztak ázsiai csapattal a világbajnokságokon, ezeken veretlenek, négy győzelem és két döntetlen a mérlegük, igaz, a 2002-es világbajnokság negyeddöntőjében a társházigazda dél-koreaiakkal szemben végül 11-esekkel búcsúztak.

A japánok egy győzelemmel biztosan ott lennének a 16 között, döntetlen esetén pedig abban kellene bízniuk, hogy a Costa Rica-Németország találkozó is pontosztozkodással végződik.

A spanyoloknál a középpályán várható elsősorban változás, ugyanis Gavi kisebb sérüléssel bajlódik, a kapitány Sergio Busquets pedig sárga lapjai miatt veszélyeztetett, így várhatóan nem kockáztatja a pályára küldését Luis Enrique szövetségi kapitány.

A csoport másik mérkőzésén a németek számára egyszerű a recept, ugyanis csak győzelemmel juthatnak tovább, ellenkező esetben már csomagolhatnak is, akárcsak négy évvel ezelőtt a csoportkört követően, ami a válogatott történetének eddigi egyetlen búcsúja az első szakasz után. A németeknek ugyanakkor arra is törekedniük kell, hogy a lehető legtöbb gólt szerezzék, ugyanis ha Japán döntetlent ér el Spanyolországgal szemben, akkor a gólkülönbség rangsorol majd.

A németeknek már sikerült több góllal nyerni Costa Rica ellen, a 2006-os világbajnokság nyitómérkőzésén, Münchenben 4-2-re győztek a házigazdák.

Costa Rica számára a győzelem biztosan nyolcaddöntős szereplést érne, de egy döntetlennel is tovább lépnének abban az esetben, ha Spanyolország legyőzi Japánt.

“Nem adjuk majd könnyen magunkat, és úgy fogunk küzdeni, mint egy bika, hogy örömet és boldogságot szerezzünk a hazánknak. Meglepetést akarunk okozni, és ha sikerül bejutnunk a nyolcaddöntőbe, az legalább akkora szenzáció lenne, mint 2014-ben, amikor legyőztük Olaszországot és döntetlent játszottunk Angliával” – mondta Keylor Navas, a Paris Saint-Germain Costa Rica-i kapusa.

E csoport, 3. (utolsó) forduló:
Japán-Spanyolország, al-Rajjan (Halifa Stadion) 20.00

A várható kezdőcsapatok:
Japán:
Gonda Suicsi – Jamane Miki, Itakura Ku, Josida Maja, Nagatomo Juto – Tanaka Ao, Morita Hidemasza –  Doan Ricu, Kamada Dajcsi, Kubo Takefusa – Maeda Dajzen

Spanyolország:
Unai Simon – Dani Carvajal, Pau Torres, Aymeric Laporte, Jordi Alba – Koke, Rodri, Pedri – Ferran Torres, Álvaro Morata, Dani Olmo

Costa Rica-Németország, al-Hor 20.00

A várható kezdőcsapatok:

Costa Rica:
Keylor Navas – Keysher Fuller, Oscar Duarte, Juan Pablo Vargas, Watson, Bryan Oviedo – Gerson Torres, Celso Borges, Yeltsin Tejeda, Joel Campbell – Anthony Contreras

Németország:
Manuel Neuer – Luka Klostermann, Niklas Süle, Antonio Rüdiger, David Raum –  Joshua Kimmich, Ilkay Gündogan – Serge Gnabry, Jamal Musiala, Leroy Sané – Niclas Füllkrug

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #FIFAWorldCup | #labdarúgás | #Qatar2022 |