Labdarúgás

Itthon javítana az ETO

Győr+
2021.10.03. 11:20

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában az újonc Kecskemét együttesét fogadja a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 17 órától, az ETO Stadionban. (A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk, melynek elérhetőségét később tesszük közzé!)

Vasárnap újra hazai környezetben lép pályára a WKW ETO FC Győr. Sorban jönnek a mérkőzések, hiszen egy hét alatt a harmadik meccsét játssza a gárda, amely a sorozatot szeretné egy jó eredménnyel lezárni.

A győriek az újonc Kecskemétet fogadják, akik remek formának örvendenek, hiszen jelenleg a második helyen állnak a tabellán, így nagyon kemény kilencven percre lehet számítani.

A KTE eddigi tíz meccséből hatot megnyert, háromszor játszott döntetlent, és mindössze csak egy vereséget szenvedett. Így megszerzett huszonegy pontjával szorosan tapad az éllovas Haladásra.

Klausz Lászlónak kevés ideje volt a két mérkőzés között, de a csapat gőzerővel dolgozott, hogy kijavítsák az előző meccsen látott hibákat.

Az elmúlt mérkőzésen nagyon a tudása alatt teljesített a csapat, és szerencsére pár napon belül újra pályára lépünk, ahol lehet javítani – kezdte Klausz László. „Nagyon bízom benne, hogy az együttes másik arcát mutatja a Kecskemét ellen, és azt a formáját hozza, amit a Siófok előtt mutatott az elmúlt kilenc fordulóban.”

forrás: ETO FC Győr hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |