
Már többször megszellőztették Bartosz Grzelak távozásának hírét az Újpest FC-nél, de a szombati, az ETO elleni mérkőzés után végképp betelt a pohár a klubvezetésnél és azonnali hatállyal menesztették a vezetőedzőt.
A svéd tréner 2024 nyarán érkezett az újpesti együtteshez. Az együttműködés kezdetben megfelelőnek bizonyult, a tavaszi szezonban azonban csupán egyszer tudott nyerni Grzelak együttese. Ha a 15 mérkőzéses formatabellát nézzük, az Újpest az utolsó helyen kullog és ez idő alatt mindössze 13 pontot tudott gyűjteni.
A klub cseppet sem volt elégedett a trénerrel, ezért nagyjából egy hónappal ezelőtt ultimátumot adtak Grzelaknak. A biztató pillanatok optimizmusát letörte a hullámzó teljesítmény, a pontot az i-re pedig az ETO FC Győr elleni vereség tette fel.
Grzelak még nyilatkozott a találkozó után, majd a vezetőség az irodába intette őt és tájékoztatták a szakításról. A döntésről közleményben tájékoztatták a szurkolókat. Az elnöki üzenet így szólt:

Korábban „folyosói pletykák” szóltak arról, hogy a Puskás Akadémiát irányító, egykori válogatott labdarúgó, Hornyák Zsolt válthatja a svédet a kispadon. Ám ez a forgatókönyv még úgy szólt, Grzelak menesztésével megvárják a szezon végét. Jöhet a B-terv, amit hétfőn ismertet a klub.
Az Újpest FC – ETO FC Győr találkozóról itt írtunk:
Nyitókép: Borbély Balázst, az ETO FC Győr trénerét kézfogással üdvözölte Bartosz Grzelak a Megyeri úton az összecsapás előtt.