Tokió2020 - Paralimpia

Ismét megnyílt az olimpiai falu

Győr+
2021.08.17. 10:34

Ismét megnyílt a tokiói olimpia falu, amely keddtől a paralimpiára érkezőket fogadja.

A delegációk tagjait – akárcsak az augusztus 8-án véget ért olimpia alatt –  naponta tesztelik majd koronavírusra, a bent lakóknak kötelező lesz maszk viselése és tartaniuk kell egymástól az előírt távolságot. A szervezők további biztonsági intézkedéseket helyeztek kilátásba, mivel a paralimpikonok között akadnak olyanok akik fertőzés esetén nagyobb veszélynek lennének kitéve.

Muto Tosiro, a szervezőbizottság vezetője sajtótájékoztatón azt ígérte, minden tőlük telhetőt elkövetnek majd, hogy megelőzzék a versenyzők megfertőződését.

A jövő keddi megnyitóval kezdődő paralimpiára 160 országból 4400 sportolót várnak. A versenyek augusztus 4-ig tartanak, és 5-én lesz a záróünnepség.

Amint arról dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere Facebook-oldalán beszámolt, az asztaliteniszezők versenyében Vigh Zsolt szövetségi kapitány mellett két győri versenyzővel is érdekeltek vagyunk❗️Az Európa bajnok Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia is éremeséllyel lépnek az asztalhoz.

A magyar versenyzők első csoportja múlt pénteken utazott el Japánba, kedden (ma) kel útra a legnagyobb létszámú csapatrész, a teljes sportolói küldöttség pedig összesen hat részletben érkezik meg a játékok színhelyére – a Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint.

A japán kormány keddtől szeptember 12-ig meghosszabbította a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjesztette.

Kapcsolódó témák: #Magyar Paralimpiai Csapat | #paralimpia | #Tokió2020 |