WKW Győri ETO FC

Ifjúsági Bajnokok Ligája: irány Albánia!

Fotó: eto.hu
Győr+
2021.01.27. 13:26

Sorsoltak az ifjúsági labdarúgók Bajnokok Ligájában. AZ ETO FC U19-es együttese Albániában lép pályára az FK Apolonia ellen. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Szerdán délben kisorsolták az UEFA Youth League párosításait. Az ETO FC-t a csoportjában utolsóként húzták ki, a győri együttes az albán FK Apolonia vendége lesz az első selejtezőkörben.

Amint arról a klub hivatalos honlapja beszámolt, a csapat együtt izgulta végig a sorsolást, ami egyrészt jól alakult, hiszen a legerősebb ellenfeleket elkerülték, így nagyobb az esély a következő körbe jutásra, viszont – mint írják – a játékosok szívesen próbára tették volna magukat egy ennél is magasabban jegyzett csapat ellen is.

Fontos szerep vár a mérkőzésen Szalka Mátéra is, aki már az NB II-es keret tagjaként sokat tehet a továbbjutásért.

Nagyon örülünk, hogy megmérettethetjük magunkat egy ilyen rangos sorozatban – kezdte Szalka Máté. – Természetesen nem vagyunk szomorúak a párosítás miatt, hiszen az albán együttes komoly játékerőt képvisel és úgy gondolom, egy jó mérkőzést fogunk játszani velük. A csapat leginkább a Celta Vigot, vagy az APOEL-t szerette volna kapni, mert az egy igazán komoly erőfelmérő lett volna. Természetesen célunk a továbbjutás. Mindig az éppen előttünk álló feladatra koncentrálunk, tehát azzal nem is foglalkozunk, hogy milyen gárdát kapnánk továbbjutás esetén.”

Tóth László, a csapat edzője egy nagyon nehéz mérkőzésre számít:

– Egy albán csapatot kaptunk, amit a szakami stábbal szerettünk volna elkerülni – indított Tóth László. –  Véleményünk szerint nagyon nehéz dolgunk lesz. Kevés információ áll rendelkezésünkre róluk. Inkább az erő és a fizikum fog dominálni a mérkőzésen, ami nem biztos, hogy nekünk kedvez. Ennek ellenére rendületlenül készülünk az összecsapásra és állunk elébe a párharcnak.

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #Bajnokok Ligája | #labdarúgás | #WKW ETO FC |