A csütörtöki káprázatos Konferencia-liga szereplés után a magyar bajnokságban az MTK-t mattolta Borbély Balázs csapata vasárnap.
Átlagos bajnoki mérkőzésnek indult, történelmi győzelem lett belőle. 1984-ben nyert utoljára 7, vagy annál több góllal az ETO bajnoki meccsen. Így ünnepelt a csapat az öltözőben:
Az ETO stadion gyepét gombás fertőzés támadta meg, ezért a pályaválasztási jogot felcserélve a találkozót Budapesten rendezték. Az ETO-gólok sorozatát Stefulj nyitotta meg a 15. percben, és a fővárosiak számára figyelmeztető jel lehetett volna, hogy már a félidőben 1-4 volt a mieink javára. Stefulj után Miljan Krpic, Vitális Milán és Nadir Benbouali is eredményes volt, már az első felvonásban.
Borbély Balázs csapata a szünet után sem állt le: először Benbouali duplázott a 68. percben, majd a csereként pályára lépő Huszár és Picsur is eredményes volt. Az ETO végül kiütéses győzelmet aratott a Hidegkuti Nándor Stadionban:
MTK – ETO FC Győr 2-7 (1-4)
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a hazai csapat a Vitályos kiállítása után a 66. perctől emberhátrányban játszott, ez azonban döntően nem befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, csak a végeredményt tette még sokkolóbbá a fővárosi csapat és drukkerei számára.
Borbély Balázs meglepő nyilatkozatot tett győztes meccs után, ugyanakkor elismerően szólt csapata teljesítményéről:
A mieinknek ezzel három döntetlen után az első győzelme is megvan a Fizz Ligában, ami – mi tagadás -, igencsak emlékezetesre sikerült! Az ETO ezzel a győzelemmel jelenleg a 6. helyen áll a tabellán, mindössze három pontra lemaradva a listavezető Puskás Akadémiától, és egy ponttal a harmadik helyezett Fradi mögött.
Az ETO a következő bajnoki találkozóját későbbre halasztották, a csapat legközelebb a Rapid Wien ellen, a Konferencia-liga play-off körében lép pályára az ETO Parkban augusztus 21-én, csütörtökön este 19.00 órától.